Kamabajnokság a Kiliánban

Az őszi középiskolás Kamabajnokság első selejtezőjének a Fazolában (Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája) adott otthon november 19-én. A fordulón hat csapat vett részt három iskolából, amelyek két hármas csoportban kezdték meg a küzdelmet, majd pedig elődöntők és helyosztók következtek. A kis pálya és a terem sajátságaiból kifolyólag gyorsan pörgő játékot, sok fordulatot és gólzáporos mérkőzéseket láthattunk.

IMG_9138

Az A csoportot a tavalyi bajnok 12 Merlin nyerte, amely ezúttal is vereséggel kezdett (ám a jobb kamaarány miatt pluszpontot kapva pontban utolérte legyőzőjét), másodikként az elképesztő gólözönös meccseket játszó, ám kamát alig szerző Ízisz csapata lett. Harmadikként a viszonylag sok gólt dobó, és pozitív kamaarányt felmutató Kolos zárt. A B. csoportban a kamaújonc Fazola végzett az élen magabiztos játékkal, gól- és kamaaránynal, a tavalyi általános iskolás bajnok Legendák másodikként jutott tovább, harmadik lett a gyengélkedve kezdő Bengáli Pitbull.

VI. Kamabajnokság.xls

VI. Kamabajnokság.xls

A Pitbull az 5. helyért vívott csatában nyerni tudott a rivális waldorfos csapat ellen, így nem maradt pont nélküli csapat. A két elődöntőt a két csoportgyőztes nyerte: a fazolás csapatok csatájában a Fazola, a másik ágon, a két tavalyi bajnok közül a 12 Merlin került döntőbe. A  harmadik helyet, egyúttal a városi döntőbe jutás jogát a Legendák csapata szerezte meg magabiztos játékkal, sok szép akciógólt szerezve. A mai napon a Fazola lett az első, egy fordulatos és izgalmas, gólok tekintetében döntetlennel (5-5) záruló mérkőzésen, ahol a kamaarány 4-1 lett javukra.

VI. Kamabajnokság.xls

VI. Kamabajnokság.xls

További képek a bajnokságról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.538451516330759.1073741862.197410563768191&type=3

 

A bajnokcsapat: Fazola
A bajnokcsapat: Fazola

A többi csapat alább: