Középiskolás kamabajnokság – döntő

Középiskolás kamabajnokság – döntő

A selejtezők (vagy elődöntők) után végre a döntő következik a középiskolás kamabajnokságon! Az eddigi három selejtező körben összesen 19 csapat vett részt 10 miskolci középiskolából, illetve gimnáziumból: így a Diósgyőri Gimnázium, a Fazola, a Fényi Gyula, a Ferenczi, a Földes, a Hámor Waldorf,  a Kós, a Szentpáli, a Szemere és a Zrinyi diákjai. A teljes mezőnyből összesen kilenc csapat jutott…