Kamabajnokság – eredmények

A korábbi esztendők alkalmi kamabajnokságain többször is kis híján győztes Egy Gólt SE csapata nyerte az Észak Kupát, amelyet második alkalommal rendezett meg az Észak-Keleti Átjáró Egyesület / Zöld Meteor Egyesület. A Földes gimnáziumból érkezett együttes a kedden délutáni fináléban a Szentpáli iskola egyik képviselőjét, a tavalyi bajnokságon is legszebb játékot mutató (akkor végül negyedik helyen végző) csapatot múlta felül 4 : 1 (kama: 3 : 0) arányban. (Érdekesség, hogy a tavalyi bronzmeccset is ez a két csapat játszotta, és akkor is a földesisták győztek, míg kettejük korábbi csoportmeccsén a szentpálisok.) Az elődöntők során elvérzett a tavaly decemberi bajnok (I. Észak Kupa), a Jezsuita gimnáziumbelieket most a harmadik helyért játszott helyosztón az újonc kandósok győzték le.VIII. Kamabajnokság A-B -2016-

VIII. Kamabajnokság C-D -2016-

 Pontazonosság esetén a jobb a gólarány, majd a jobb kamaarány rangsorolt, végül (ha a gólarány és a kamaarány is egyezik) az egymás elleni eredmény (legvégül, ha netán minden egyezik, a több dobott gól, majd a több fogott kama).

Az A) jelű csoportban a rutinos Egy Gólt SE simám végzett az élen, még egy vereség is belefért a végére. Mivel a csoportban komoly körbeverés történt, három csapat is 6 ponttal zárt: a KV jobb gólaránnyal lett 2., az Eszementek végzett a 3., az A Lovagok csapat a 4. helyen, az újonc Baross, a csoport legfiatalabb csapata egy magabiztos győzelemmel kezdve végül 5.-ként zárt.

A B) csoportban a Szökik a Málna (a tavalyi bajnokságon Szentpáli néven brillírozó csapat) veretlenül végzett az élen, a rutinos Legendák csapata viszont ezúttal csak 5. lett. Az újonc Bosszúállók meglepetésre 2.-ként továbbment, a legfiatalabb Mazsolák a 3., a rosszul kezdő, szintén újonc Bosszúállók 4.-ként végzett, de utolsó meccsüket megnyerve akár tovább is juthatott volna.

C): a címvédő Rúzsa Sándor Betyárjai három győzelem után egy vereséggel elsőként jutott tovább, a tavaly jól szereplő Fazola 2., csak jobb gólkülönbséggel megelőzve a jól játszó újonc Kandó Kolbász csapatát. A Rózsaszín Párducok 4., a Bengáli Pitbull 5. lett, előbbi rosszabb gólaránnyal zárt ugyan, de egy plusszpontnak köszönhetően (az egymás elleni döntetlenre végződő meccsen jobb lett a kamaarányuk) megelőzte vetélytársát.

A D) csoport győztese a Csak-a-play lett maximális teljesítménnyel, 2.-ként a kamagra ment tovább szintén magabiztosan, az újonc Kandó Nokedli 3.-ként tudott továbbjutni, egy ki-ki meccsen legyőzve és megelőzve a Kolos csapatát. A Spártaiak a tavalyi hasonlóan helyenként jól játszva, szimpatikus csapat benyomását keltve négy vereséggel zárt (mindig csak egy góllal veszítettek).

Továbbjutott minden csoportból az 1. és a 2. helyezett, a döntő 9. helyéért pedig az első és a második nap legjobb harmadikja vívott egymással egy pótselejtezőt.

VIII. Kamabajnokság döntő -2016-1

A döntőben három csoportban folytatódott a bajnokság::
a) csoport     b) csoport    c) csoport
A.1.                B.1.                C.1.
C.2.                A.2.               B.2
D1                  D.2.               D.3.

A talán legnehezebb a) csoportból a Fazola húzta a rövidebbet, a plusszponttal élen végző Csak-a-play pedig (egy vitatott gólnak köszönhetően) megelőzte az Egy Gólt SE-t.

A b) csoportot a továbbra is magabiztos Szökik a Málna nyerte, és mivel a KV és a Kamagra csak döntetlen játszott (1-1 pontot szerezve), utóbbi két csapatnak igazából nagyon kevés esélye maradt a legjobb négy közé való bejutásra.

VIII. Kamabajnokság döntő -2016-2A c) jelű csoport nagy izgalmakat hozott: egy körbeverés után mindhárom csapat 3 ponttal zárt. A Kandó Nokedli meglepetésre megelőzte a címvédőt jobb gólaránnyal, a Rúzsa Sándor Betyárjai és a Katicabogarak gólaránya megegyezett (mindkettő -1-gyel zárt), így végül a jobb kamaarány döntött előbbiek javára.

A csoportmeccsek után a harmadikok búcsúztak, majd keresztbejátszás következett: a csoportgyőztesek játszotta volna a másik csoportok második helyezettjeivel (a1 – b2, b1 – c2, c1 – a2), ám a Csak-a-play csapat visszalépett, helyettük a legjobb kieső, a 3 pontos Katicabogarak jutott tovább. A Szökik a málna szoros meccsen győzte le a Rúzsa Sándor Betyárjait (visszavágva a tavalyi elődöntőn elszenvedett fájó vereségért), a Kandó Nokedli a csoportmeccsen alulmaradt a Kamagrával szemben, most viszont győzni tudott, az Egy Gólt SE pedig végül legyőzte a Katicabogarakat (ennek köszönhetően jutott tovább jobb gólaránnyal a tavalyi bajnok).

A keresztbejátszást követően egy összesített táblázat készült (a hat csapat eredményeivel), melynek sorrendje alapján állt össze az elődöntők párosítása: 1. – 4. és 2. – 3.

VIII. Kamabajnokság döntő -2016-3

Ez után következtek az elődöntők, majd a bronzmeccs és a döntő!

A keresztbejátszást követően újra megismétlődött a tavalyi elődöntő, és ezúttal is alulmaradt a bajnok Rúzsa Sándor Betyárjai (úgy, hogy a Szökik a málna már 5-1 arányban is vezetett). A másik ágon döntetlent játszott a legrutinosabb Egy Gólt SE és a meglepetéscsapat Kandó Nokedli, ám végül hosszabbítás után előbbi jutott be a döntőbe.

A bronzmeccsen nagy aránnyal tudott győzni a meglepetéscsapat a csalódott ex-bajnok ellen. A döntőben meglepetésre az egész tornán a legtöbb gólt és kamát szerző Szökik a málna csapatának nem sikerült egyetlen kamát sem fognia, és mindössze csak egy gólt dobtak, így az elején gyors gólokkal előnyhöz jutó, taktikus Egy Gólt SE-nek már csak tartania kellett az eredményt

VIII. Kamabajnokság döntő -2016-4