Kamázás a belvárosban

Az Átjáró 10 éves jubileumi kamakupája a belvárosban, a Földes Ferenc Gimnázium tornatermében zajlott 9 csapattal, melyek három hármas csoportban küzdöttek meg egymással (továbbjutottak: a három csoportelső, valamint a legjobb második).

IMG_9037

Az a) jelű csoportban az esélyes waldorfos csapat könnyen továbbjutott, a CirMi pedig reménykedhetett a továbbjutásban. A b) csoport fordulatos mérkőzéseket hozott: a győztes Túró Rudi mindkét meccsén hátrányból tudott fordítani. A c) csoportban a tavalyi középiskolás bajnok Egy Gólt SE lett az első (földesisták, tehát hazai pályán játszva), a 2. JönneKAMAjmok csapattal ugyan döntetlen játszva, a jobb kamaaránynak köszönhetően elébük került. A jelen kupán debütáló factorys csapat a második meccsre jött bele a játékba, és végül izgalmassá tudta tenni a mérkőzést.

Kamabajnokság jubileum -2017 -csoportAz elődöntőben a „hazai” csapat magabiztosan nyert a másik nagy esélyes ellen (így Iván Zsolt aktuális csapata – négy különféle kupagyőzelem után – először maradt le a döntőről). A másik ágon a perecesi kicsik veszítettek a nagyon hajtó JönneKAMAjmok ellenében.

A Túró Rudi a bronzmeccsen is alulmaradt egy fordulatos és izgalmas találkozón, de legfiatalabb csapatkén így is túlteljesítette az elvárásokat. A döntőben újra találkozott egymással a C jelű trió két továbbjutója: ezúttal megint az Egy Gólt SE győzött, ám most a végére sikerült elhúzniuk több góllal is.

Kamabajnokság jubileum -2017 -helyosztókIMG_9181

A gólkirály Jakó László lett, a kamakirály pedig Kocsis Donát. A legeredményesebb játékosok:

gól-kama táblázat-2017-1

További képek: https://work.totya.eu/galeria/kamazas-a-foldesben/