KAF-program

KAF-program

Idén augusztus 9-10-én zajlik a Kertek Alatt Fesztivál, és a rendezvény történetében új színhelyként tűnik fel Sajóecseg. A KAF koncepciója, ugyebár, kezdettől az volt, hogy elsősorban a nagyvárosiakat célozva a közönségét kicsábítsa a természetközelbe, valami Miskolchoz közeli kisebb településre, tóparti-folyóparti-erdőbeli játékra, kikapcsolódásra, és kulturális szórakozásra sarkalja őket. Gömörszőlős, Varbó, Bükkszentkereszt (és tavaly a Csanyik) után most a megyeszékhelytől mindössze tizenegynéhány kilométerre lévő Sajóecsegen tehetik meg mindezt az érdeklődők. A családias légkörű, zenés-sportos esemény programjának feléért – ez a KAF – az Észak-Keleti Átjáró Egyesület felelős (a másik feléért az ugyanezen időszakban tartandó helyi Falunap), ez előbbit mutatjuk meg most azzal a részletességgel, ahogy a jelenlegi tervek szerint áll.