Kedves kamázó!

A miskolci helytörténettel, városismerettel és környezetvédelemmel foglalkozó projektünk újabb fázisába érkezett: elkészült a hosszasan fejlesztett, saját tematikájú online játékunk!

A KAMA2099-et a weboldalra regisztrált résztvevők játszhatják. Azok, akik eddig is velünk játszottak a KAMA projektben, és olyanok is, akik csak most kapnak kedvet csatlakozni. Miután regisztráltál, kattints a fenti menüsorban látható linkre, s máris megnyílik a jövőbeli - az óvilágvége utáni újjáépítés időszakát élő - Miskolc térképe! Ezen a maihoz (2014) viszonyítva jóval kisebb a civilizáció lábnyoma: a természet hihetetlen gyorsasággal foglalta vissza a város romjait. A emberiség helyi túlélő csoportjai fenn akarnak maradni, újra akarják teremteni életük alapjait: élelmüket, ruházatukat, új lakóhelyeiket és a szükséges energiát! Ezen dolgozhatnak és versenyezhetnek az online kamázók, azáltal, hogy csapataik - most túlélő kis közösségük - számára területet foglalnak, természeti erőforrásokat vesznek birtokba, épületeket és azokat kiszolgáló egységeket hoznak létre: fejlesztenek - ezúttal fenntartható módon, a benépesített terület eltartó képességéhez igazodva.

Kama

Mentsd meg a jövőt!

Küldetések


37826-13113-sziget

Kama a Szigeten

Augusztus 12-én és 13-án egy 6 fős delegációval veszünk részt a Sziget Fesztivál Civil Sziget rendezvényén. Az idei programunk fő eleme a kama játék bemutatása lesz! Gyertek kamázni!

Olvass Tovább!
Tengerföldről Tündérkertbe II.-kapufa-

Kamakupa a Kapufa Napján

  A CSÜTÖRTÖKI ÖREGFIÚK FOCITORNA A ROSSZ IDŐ MIATT ELMARAD, ÉS EGY KÉSŐBBI IDŐPONTBAN KERÜL MEGRENDEZÉSRE! A 22-RE TERVEZETT FOCI- ÉS KAMAKUPÁT SZINTÉN ELHALASZTOTTUK 29-RE!

Olvass Tovább!
IMG_20160520_185008

Szerda, Népkert: laza kama

Laza kamázásra invitáltuk az elmúlt hetekben a sportolni vágyókat, és maradjon ez a hívószó továbbra is. A kamázás, az kamázás, természetesen, lazának csak azért nevezzük ezúttal, mert nem "hivatalos" bajnokság meghirdetéséről van szó – az…

Olvass Tovább!
20150702_192449

Fotóvadászat VIII.

Rég volt már vadászat, azaz régen biztattuk utoljára olvasóinkat – a városunkat kedvelőket, rejtett szépségei iránt érdeklődőket –, hogy pár fényképet megnézve próbálják kitalálni, melyik hol készült. A KAMA Projekt korábbi futása idején ezt pontgyűjtő…

Olvass Tovább!
borítókép-

IV. Kertek Alatt Fesztivál

Idén is lesz Kertek Alatt Fesztivál! A tavalyi és tavalyelőtti után annyi pozitív visszajelzést kaptunk, és mi is annyira jól éreztük magunkat, hogy igazándiból nem is dönthettünk másképp. Egyszerűen kell nekünk; miskolci-borsodi ittmaradóknak és visszajáróknak…

Olvass Tovább!
eszak-kama-bajnoksag02-st[2]

Kamabajnokság Diósgyőrben

Ezúttal húszan neveztek tucatnyi miskolci oktatási intézményből. A tavalyi győztes, az I. Észak Kupát elhódító „jezsusok” is újfent nekifutnak. Lesz-e címvédés? - ebben olyan rutinos gárdák akadályozhatják meg az avasiakat, mint például a waldorfosok vagy…

Olvass Tovább!
kama-flashmob -KP--

Ki mikor, hol játszotta? Kamatérkép készül!

(Az alábbi cikk az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online hírportál számára készült.) Az 50-60 éve létező, speciálisan miskolci, csak itt a környéken ismert labdás csapatjáték gyökereit kutatják az átjárósok. A fenti cím olvastán bizonyára…

Olvass Tovább!
20150627_142823_6

KAMA-film?

Az eltűnt kamafilm nyomában: vajon tényleg van, vagy volt a kamát, kamázást bemutató film, aminek nyoma veszett? A megtaláló, vagy nyomravezető 5000 kamát kap jutalmul! Bővebben: http://utanamsracok.blogspot.hu/2016/02/az-eltunt-kamafilm-nyomaban.html

Olvass Tovább!
IMG_5156

Középiskolás kamabajnokság - döntő

A selejtezők (vagy elődöntők) után végre a döntő következik a középiskolás kamabajnokságon! Az eddigi három selejtező körben összesen 19 csapat vett részt 10 miskolci középiskolából, illetve gimnáziumból: így a Diósgyőri Gimnázium, a Fazola, a Fényi…

Olvass Tovább!
banner_US_FESZT_2

Kamabajnokság és szemétszedés - USF

A fesztivál programjain való részvételért 1000-1000 kamát kaphatnak a résztvevő csapatok. A kiemelt programok pedig 2500-2500 kamát érnek: szemétszedés pénteken 14.00-től, és kamabajnokság szombaton 9.00-től! Az Utánam, srácok! fesztivál részletes programja:    

Olvass Tovább!
Screenshot_5

Disputa kisfilmek a Bortanyán

Az Avasi Borút és az Észak-Keleti Átjáró egyesületek közös projektjének filmjei kerülnek bemutatásra a CineWine Bor- és Filmfesztiválon! A részvételért 2500 kama jár a csapatoknak. Időpont: szeptember 12. 17.00 Helyszín: Bortanya

Olvass Tovább!
20150606_124307m

Fotóvadászat VII.

Mielőtt azt hinné a kedves olvasó, hogy fénykép(helyszín)keresős sorozatunk immár végképp a múlté, gyorsan folytatjuk! A friss feladvány kérdése természetesen ugyanaz, mint a korábbi jelentkezésekkor: az alant bemutatott fotók mind a miskolci belvárosban készültek -…

Olvass Tovább!
besence-

Besence open a Kertek alatt...

A Kinedok programsorozat nyitófilmje a Kertek Alatt Fesztiválon /Varbó, 2015.VI.27./ BESENCE OPEN - rendező: Kovács Kristóf . . Mi történik, ha egy Baranya-megyei zsákfalu EU támogatással teniszpályát épít de a lakosok közül senki nem tud teniszezni?…

Olvass Tovább!
logó_mizu

Átjáró sátor az Erzsébet téren

A 86. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Átjáró sátor kivonul az Erzsébet térre, a Könyvtér elnevezésű rendezvényre! Hogy miért érdemes kijönni? Átjárós kiadványok kedvezménnyel, KAMA-kvíz, helytörténeti társasjátékok, mentális térképezés, no és a megjelenő csapatok 2000 kamát…

Olvass Tovább!
11264895_1633953993490405_316135666166196007_n

Városi túrák

E hétre 3 küldetés is szerveződik, és mindegyik 2000 kamát ér a résztvevő csapatok számára: Avasi Séta és vetélkedő - 2015. V. 21. 10.00 Utánam, srácok: a Forintra! - 2015. V. 21. 17.00 http://atjarokhe.hu/wp-content/uploads/2015/05/v%C3%A1rosi-t%C3%BAra-20150521.jpg Belvárosi…

Olvass Tovább!
DSCF6961

Kamabajnokság Hámorban

Tehát az elmúlt két évbeliekhez hasonló versengés legközelebbi színhelye a hámori Waldorf iskola lesz. Az időpont április 17., péntek, kezdés délelőtt 10 órakor. Az előzetes szervezés folytán négy miskolci iskola csapatainak részvételére számítunk, de szívesen…

Olvass Tovább!
fotovadaszat-5-3

FOTÓVADÁSZAT VI.

Rég jelentkeztünk már a fenti sorozattal. Most újabb három fotót teszünk közzé, amelyek városunkban, sőt, a belvárosban - a közelgő fesztivál helyszínéhez közel - készültek. A feladat azonos a korábbival, vagyis kitalálni, melyik fotó hol…

Olvass Tovább!
DSCN1449

KAMA-kvíz a Kocsonyafarsangon

Várjuk az időutazókat az Átjáró-HÁZ sátorában, a részvétel 2000 kamát ér, a kitöltött kvízek után pedig egy-egy matrica jár a KAMA-igazolványba (több matrica után pedig ajándékokra lehet számítani).

Olvass Tovább!
images_1683

Egy óra Szegedi Dezsővel

Az "Utánam, srácok! - Médiagalaxis" projekt következő rendezvényén Szegedi Dezső, neves miskolci színművész látogat el hozzánk Perecesre, a közösségi Házba!  A megjelenés 2000 kamát ér a csapatoknak! Bővebben: http://us-mediagalaxis.blogspot.hu/2014/11/egy-ora-szegedi-dezsovel.html    

Olvass Tovább!
12357_10152573679713975_366636779_n-

KAMA-sátor a Szigeten

A KAMA projekt utolsó hivatalos, nyilvános eseménye következik a Sziget fesztiválon, augustus 13-14.-én, egy népszerű időszámítás szerint a 2014. évben! A megjelenés 2000 kamát ér a csapatoknak!  

Olvass Tovább!
14266-lecsofesztival-miskolc-2014-agora-lecsofesztival-es-pecsenyefesztival

Lecsófőzés kamázással (szombat, Csanyik)

Az egyik utolsó lehetőség, hogy az (eredeti és első) KAMA Projekt keretében az érdeklődők és aktivisták ismét találkozhassanak, részt vehessenek a sorozat valamely „élő” eseményén: a most hétvégi csanyiki Lecsófesztivál. A Majális-parkban szombaton egész nap…

Olvass Tovább!
koncert-20131211-8181-efott2014-jpg-

KAMA-sátor az EFOTT-on!

Várjuk a tapolcai fesztiválon a lelkes csapatokat, külsősöket, Miskolcról vagy máshonnét jövő héten 10 és 19 óra között! Társasjáték, zenélő bicikli, napi kama-kvíz... A részvételért 2000 kama jár a csapatoknak!

Olvass Tovább!
A kép forrása: http://www.tisztajovo.hu/megujulo-energiaforrasok/2011/09/05/a-napenergia-olcsobb-lehet-a-szennel-az-evtized-vegere

A Nap Napja - Irány nagyítóval a Csanyikba!

Irány a Csanyik, a Nap Napján! Június 21-én, szombaton. Nagyítót mindenki hozzon magával, azok segítségével szeretnénk tűzet gyújtani!  A kis akció után pedig élvezzük együtt a napot! - sütés/főzés, piknik, labdázás... A flash-mobon való részvétel…

Olvass Tovább!
KAMA-FUTURÁMA -v3-

KAMA FutuRÁMA 3.0

Június 5.-én,  a Környezetvédelmi világnap alkalmával újabb küldetések várnak az időutazó játékosainkra: délelőtt 10.00-től vitanap és filmklub lesz az Eötvös-ben - június 3.-ig várjuk a jelentkező középiskolásokat (eddig az Eötvös, a Gábor Áron és a…

Olvass Tovább!
kalvaria

FOTÓVADÁSZAT V. - és megfejtések

Persze, nem az új, most meghirdetendő képeké... Azok felfedezését egyelőre olvasóinkra bízzuk: a feladat azonos a korábbival, vagyis kitalálni, melyik fotó hol készült. Nem az, hogy mit ábrázol! Hanem hogy (körülbelül) hol állt a fotós,…

Olvass Tovább!
P1160003

KAMA-sátor és KAMA-kvíz az Avasi Borangoláson

A szombati Avasi Borangolás rendezvényen újból kint leszünk fesztiváli programunkkal! 14.00 és 19.00 óra között a Palóczy emlékműnél lesz megtalálható a KAMA-sátor, ahol kvízért cserébe ajándékokat lehet majd nyerni! A részvételért 2000 kamát gyűjthetnek a…

Olvass Tovább!
avas3

FOTÓVADÁSZAT IV.

Újabb képekről kérdezzük meg: vajon hol készültek?… Pontosabban honnan. Hol állt a fotós?Az alábbi fotók készítési helyét keressük tehát, amiként korábban már három alkalommal (így tizenkettőre bővült a vadászat „vadállománya”), a helyes találatokat, amelyeket az…

Olvass Tovább!
KAMA-FUTURÁMA -csíkk

KAMA FUTURÁMA 2.0 - a VÍZ világnapján

  A rendezvényt egy másik programelem előzi meg: interaktív vetélkedő (a Factoryban), valamint fenntarthatósági vitanap és filmklub (a Gábor Áron SzKI-ban). A rendezvényre más középiskolák és gimnáziumok csapatait is várjuk! Jelentkezés lehetőség szerdáig a következő…

Olvass Tovább!
zelenoe_voda_kuvshinka_jeltaya_4288x2848

Rajzold le, írd meg a jövőt!

Rajz- és irodalmi pályázatot hirdet a KAMA Köztársaság. Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tavaly ősz óta tartó játékában egy jövőbeli, 2099-es civilizációból utaznak vissza a mába, Miskolcra a kalandra vállalkozók, hogy a jelenben végzett tevékenységükkel megóvják…

Olvass Tovább!
Kép forrása: http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/06/img/6-568b.jpg

Itt a tavasz, gyerünk labdázni a térre!

  A mai kamázás (kislabdával persze) nem csak a tavaszhoz, hanem a Nemzetközi energiahatékonysági naphoz is kapcsolódik. Hogyan? – e rébusz megfejtéséért 1000 kamát kapnak a jó választ beküldő csapatok, továbbá kama-pólókat, az eddig nem…

Olvass Tovább!
varDSCF6271

Fotóvadászat III.

Újabb képekről kérdezzük meg: vajon hol készültek?... Pontosabban honnan, hol állt a fotós?Az alábbi fotók készítési helyét keressük tehát, amiként korábban is két alkalommal (így már kilencre bővült a vadászat „vadállománya”), a helyes találatokat, amelyeket…

Olvass Tovább!
TEKEGOLYÓT_GURÍTÓ_KISPLASZTIKA_RÉGISÉG_ÓNBÓL

Gyere le labdázni a térre!

Pénteken 19.30-kor az Erzsébet téren fogunk gyülekezni egy kis játékra! Ezúttal nem kamázni fogunk, hanem gurítozni, vagy partizán kidobozni! Gyertek, jöhet bárki, és a járókelőket is megpróbáljuk majd bevonni! A részvétel 2000 Kamát ér a…

Olvass Tovább!
02-1-201001313233

Fotóvadászat II.

Hol készültek ezek a képek? - kérdeztük néhány hete, s most bővül a fotóvadászati galéria.Amíg újabbak nem kerülnek fel, az alábbi fényképek készítési helyét keressük; a helyes találatokat vastagon jutalmazzuk. Részletek alant olvashatók. A válaszokat…

Olvass Tovább!
KAMA-FUTURÁMA -v2 copy

Kamázz velünk! Jövőfesztivál a kilátóban

 KAMA – kövesd az első időutazót, térj vissza a múltba! Csoportok, csapatok jelentkezését várjuk, osztályokat baráti társaságokat bármilyen korosztályból, akik vállalják a küldetést, hogy visszatérjenek a múltba, 2099-ből 2013-ba! Csatlakozz, fedezd fel a múltat, hajtsd…

Olvass Tovább!
1

Küldj egy flash-mob-ötletet!

Hogy mi is a flash mob, vagy magyarul villámcsődület? Ez most nem kérdés, könnyen utánajárhat bárki az információs társadalom túlburjánzásának kavalkádjában... A KAMA Köztársaság  időutazói 2013. decemberében flash mob akciót szerveznek, hogy üzenetüket átadják a Nagy…

Olvass Tovább!
2

Kamáztál már?

Tudsz kamázni? - Küldd el, milyen szabályokra emlékszel! A legtöbben még emlékszünk a kamázásra, ami igen jó időtöltés volt iskolakezdés előtt, vagy a tanórák közötti szünetekben az udvaron... Érdekes, hogy a jelek szerinte Miskolc és…

Olvass Tovább!
kepkereso

FOTÓVADÁSZAT!

Hol készültek az alábbi képek?    A válaszokat az info@kamaprojekt.hu címre várjuk megoldásonként 100 pontért! Keresd meg a helyszínt csapatoddal (legalább 4 fő a regisztráltak közül), készítsetek csoportképet a helyszínen! Helyszínenként 500 pont gyűjthető.  

Olvass Tovább!