Kamázás Hámorban

A Hámori Waldorf  udvarán rendeztük meg a kamabajnokság első fordulóját. A 6 csapat előbb egy időutazós kvízjátékban mérte össze a tudását, melynek két-két első, második és harmadik helyezettje lett. Ezt követte a kamázás:  a 3-3 csapat két csoportban kezdte meg a játékot. Az első forduló eredményei: Sovány Bagett - Mehetünk:  0 - 3,  k: 1 - 2 Lon Jennon -…

Újabb fordulatok a ranglistán!

https://work.totya.eu/statisztika/ A ranglista a hétvégi vetélkedők, és a kamadió-átváltás után (ezúttal 60 kamadióért járt 1 kama). Szabályaink szerint az  csak a legalább 4 fővel csapatoknak váltottuk el kamadiót (de nem vész el a kevesebb fővel bíróké sem, sőt, a következő alkalommal, ha megvan a 4 fő, az egészet egyben váltjuk majd át!)  
KAMA FUTURÁMA 2.0 – a VÍZ világnapján

KAMA FUTURÁMA 2.0 – a VÍZ világnapján

  A rendezvényt egy másik programelem előzi meg: interaktív vetélkedő (a Factoryban), valamint fenntarthatósági vitanap és filmklub (a Gábor Áron SzKI-ban). A rendezvényre más középiskolák és gimnáziumok csapatait is várjuk! Jelentkezés lehetőség szerdáig a következő címen: info@work.totya.eu      

Dugós és félpályás kama

Újabb játékleírások, szabályismertetők, változatok a kamáról! És jöhet még, küldjetek! – Mi kétféleképpen is játszottuk! Az egyik volt a „dugós”, a másik a „félpályás” kama.Alapvetően egy játékról van szó: két csapattal játszottuk egy kézilabdapályán, rendszerint teniszlabdával. A másik kapuba kellett bejuttatni a labdát, és ha ez simán sikerült, az egy pontot ért – viszonylag nehéz mutatvány volt, a jó magasra dobott és…

kama – Így játsszátok ti!

  Néhány kama-szabályleírás a beküldöttek, összegyűjtöttek közül: – Suliban játszottuk, Szirmán. Felálltunk vagy tízen a pályára, egy csapat volt tíz ember, és eldobtuk a labdát – teniszlabdát –, az volt a lényeg, hogy ne tudják elkapni. (Milyen pálya volt?) Kézilabdapálya, salakos. És megpróbáltuk bedobni a kapuba, de úgy, hogy ne kapják el. Ha elkapták, nekik volt egy kamájuk, és megfordultak,…