Az első komolyabb általános iskolás kamabajnokságra is sor került az idei Észak Kupán!
A felsősök mezőnye 8 csapatból állt, így 2 négycsapatos csoportban indult meg a játék, körmérkőzésekkel. Az A) jelű csoportban a rutinos Unikornis csapata (Hámori Waldorf) magabiztosan lett első, a meglepően jól játszó avasi csapat, a Máltai Bomba pedig másodikként jutott tovább, szintén remek játékkal. Az újonc Kamakirály csapat a végére jött bele, így a 3. helyen zárt, az Epic Guys lett a 4., három vereséggel, és két ponttal, ugyanis jobb volt a kamaaránya a győztes csapatokénál, méghozzá kétszer is. A B) csoportot a szintén rutinos vasgyári csapat nyerte, a még rutinosabb Menci gyerekek előtt. Az újonc Marilyn itt is a végére jött bele, és csaknem le is győzte a csoportgyőztes Nyitott Ajtó Szimfóniát. 4. a nagyon szimpatikusan és ügyesen játszó Supergirl lett, akik a legtöbb kamát érték el a csoportban (!), ám a védekezés nem ment jól nekik.
Az elődöntőben látszólag a szokásos eredményt hozta, mivel a csoportgyőztesek léptek tovább a döntőbe, ám az Unikornis vs. Menci gyerekek gyakorlatilag előrehozott döntő lett, nagyon szoros és izgalmas meccsen, egyetlen góllal tudott csak győzni az addig fölényes gólarányt mutató Unikornis. A másik ágon a Nyitott Ajtó Szimfónia hamar elhúzott, de a Máltai Bomba nem adta fel, és viszonylag szorossá tudta tenni a mérkőzést.
A döntőben ismét az Unikornis győzött a jól küzdő vasgyáriak ellen, és hibátlanul, 100%-os teljesítménnyel hódította el a kupát! A gólkirály Ács Gergő (Unikornis) lett, a kamakirály Károlyi Zoltán (Máltai Bomba), a legeredményesebbek rajtuk kívül: Veláczki Vencel (Menci gyerekek), Puskás Gergő (Unikornis) és Orosz Dominik (Menci gyerekek) – részletes eredménytáblázat alább.
A legkisebbeknél a 4 nevező csapatból csak 2 tudott részt venni a tornán, így ez esetben oda- és visszavágón dőlt el a kupa sorsa:
További képek: https://work.totya.eu/galeria/kamabajnoksag-altalanos-iskolasok/
Összesített táblázat:
A legjobb kama- és gólszerzők:
A közép- és általános iskolai bajnokságon (III. Észak Kupa) összesen 170 diák vett részt 16 oktatási intézményből!
A bajnokság támogatói: Miskolc Megyei Jogú Város Sport Mecénás alapja, Észak-Magyarország napilap, Generali a Biztonságért Alapítvány (kiemelt támogató).
Köszönet partnereinknek, a Fazola Henrik Szakképző Iskolának, Szűcs Edinának és a Russmediának, és minden résztvevő iskolának és kísérő tanárnak: Mokrai Attila, Petendi György, Veláczkiné Prókátor Ágnes, Szabóné Kovács Ildikó, Bacsó Zsolt, Koncz Judit, Iván Zsolt, Varsányi Zsolt, Lengyel Zsuzsanna, Balajthi Zsolt, Csuka Sándorné, Solymosi Árpád, Gyurcsó Tamara, Fülöp Mónika, Losonczi András…
A bajnokság főszervezői: Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Zöld Meteor Kama TTE.