Kertek Alatt Piknik a Kiliánban

A (kísérleti) KAP I. és KAP II. után itt a harmadik! Azaz, a Kertek Alatt Pikniket ezúttal – a Népkert és a Győri kapu után – az Észak-Kiliánban tartjuk meg a Kiliáni Juniális program keretében. Tehát közösségi játékok és piknik, azaz kamázunk, játszunk viking sakkot, petanque-t és más játékokat… Gyertek! KELJ FEL ÉS JÁTSSZ!

KAP II. a Győri kapuban

A második, még mindig kísérleti Kertek Alatt Pikniket a Győri kapuban ejtettük meg. Az Aba utcai játszótérről indultink egy kisebb sétára a Szinva mentén. majd a Gyula utcai játszótérre érkeztünk meg. Itt petanque-t és viking sakkot játszottunk, kamázásra végül nem került sor, de így is nagyon jól éreztük magunkat!

Kamázás Mezőkövesden

A tavalyi T-Com-os családi nap után ezúttal egy csapatépítő hétvége keretei között került sor kamázásra Mezőkövesden! Az öt csapat körmérkőzést vívott egymással, sok szoros és fordulatos, és néhány sima meccset játszva egymással. A Hurkások és a Fradi alkoholistái csapatok győzelmet nem szereztek, az egymás elleni meccsük pedig 1 : 1-re végződött, ám jobb kamaaránnyal (4 : 3) előbbi csapat szerezte…