Kedves kamázó!

A miskolci helytörténettel, városismerettel és környezetvédelemmel foglalkozó projektünk újabb fázisába érkezett: elkészült a hosszasan fejlesztett, saját tematikájú online játékunk!

A KAMA2099-et a weboldalra regisztrált résztvevők játszhatják. Azok, akik eddig is velünk játszottak a KAMA projektben, és olyanok is, akik csak most kapnak kedvet csatlakozni. Miután regisztráltál, kattints a fenti menüsorban látható linkre, s máris megnyílik a jövőbeli - az óvilágvége utáni újjáépítés időszakát élő - Miskolc térképe! Ezen a maihoz (2014) viszonyítva jóval kisebb a civilizáció lábnyoma: a természet hihetetlen gyorsasággal foglalta vissza a város romjait. A emberiség helyi túlélő csoportjai fenn akarnak maradni, újra akarják teremteni életük alapjait: élelmüket, ruházatukat, új lakóhelyeiket és a szükséges energiát! Ezen dolgozhatnak és versenyezhetnek az online kamázók, azáltal, hogy csapataik - most túlélő kis közösségük - számára területet foglalnak, természeti erőforrásokat vesznek birtokba, épületeket és azokat kiszolgáló egységeket hoznak létre: fejlesztenek - ezúttal fenntartható módon, a benépesített terület eltartó képességéhez igazodva.

Kama

Mentsd meg a jövőt!

kama – Így játsszátok ti!

kamázás

 

Néhány kama-szabályleírás a beküldöttek, összegyűjtöttek közül:

– Suliban játszottuk, Szirmán. Felálltunk vagy tízen a pályára, egy csapat volt tíz ember, és eldobtuk a labdát – teniszlabdát –, az volt a lényeg, hogy ne tudják elkapni. (Milyen pálya volt?) Kézilabdapálya, salakos. És megpróbáltuk bedobni a kapuba, de úgy, hogy ne kapják el. Ha elkapták, nekik volt egy kamájuk, és megfordultak, öt ember odaállt, kis körbe, eltették a labdát a felsőjük alá, és úgy futottak a mi kapunk felé. Ha elkaptuk, meg kellett állni nekik, akkor rá lehetett dobni vagy passzolni. Ha passzolt, futhatott tovább az ember, akit még nem fogtunk meg. És be tudta dobni. Ha nem kapják el, be is futhat a kapuba. (Ha befut vagy ha bedobja) ugyanúgy egy-egy pontot ér. Az iskolában sokan játszották, inkább a nagyobbak. Ők tanították a kisebbeknek. Ötödikes koromban is játszottam, öt-hat évvel ezelőtt, mert a bátyám oda járt, ő tanított engem komázni.
(Norbert és Zoltán, Kandó SzKI)

– Mivel meghirdettétek, én is leírom, hogy mi hogyan ismerjük a kama játékot. Akármilyen furcsa, én a kamáról életemben először Sárospatakon, a Betyár Lovastanyán hallottam… Úgy tudom – legalábbis Sárospatakon mindig úgy játszottuk –, hogy van két csapat és két kapu. A teniszlabdát, vagy valamilyen kis labdát amit kézbe megtudsz fogni kényelmesen, az egyik csapat eldobja, a másik csapat felé, amelynek tagjai megpróbálják elkapni. Ha a labda leesik a földre, vagy pattan egyet és úgy kapják el, vagy ha elkapják, de kiesik a kézből, az érvénytelen. Ilyenkor visszadobják a másik csapatnak a labdát, akik szintén megpróbálják elkapni, hogy ne essen ki a kézből. Ezt addig dobálják, amíg valaki el nem tudja úgy kapni, hogy ne esne ki a kezéből. Még annyi, hogy aki éppen dobja, az megteheti bárhonnan, akár félpályáig is kiszaladhat, de azon túl már nem. Ha valaki elkapta a labdát úgy, hogy nem ejtette ki a kezéből, akkor van kama. Ilyenkor a bíró elkajabálja magát, hogy „Kama!”. Ekkor az a csapat, amelyiknek kamája van, összegyűlnek és megegyeznek, hogy kinél legyen a labda. Ha megvan, akkor mindenki a kezét bedugja a pólója alá, hogy a másik csapat ne tudja, kinél van a labda. Erre van 3-5 másodperc, amit a bíró számol. Eközben a másik csapat felkészül a támadásra, elhelyezkedhetnek, de félpályán túl nem léphetnek. A kapuban mindig csak egy ember állhat. Ha letelt az idő, a bíró jelez, hogy futás. Ilyenkor az a csapat, akinél kama volt, megpróbálja bedobni a labdát a kapuba, miközben a másik csapat ezt próbálja megakadályozni úgy, hogy ha megfognak egy embert abból a csapatból, amelyiknél kama volt, annak meg kell állnia és meg kell mutatnia a kezét, hogy nála volt-e a labda vagy sem. Ezeknek az embereknek, akiket megfogtak, a kör végéig ott kell állniuk, ahol megfogták és nem mozdulhatnak. Ha annál az embernél volt a labda akit megfogtak, az lepasszolhatja a labdát egy másik embernek, aki még mozog, de annak is, aki áll, vagy ha közel van a kapuhoz, akár megpróbálhatja kapura dobni is. Ha a labda bement a kapuba, vége a körnek és kezdődik a játék elölről, és az a csapat kezdi a dobást, aki gólt kapott. Még annyi, hogy ha játék közben kama után, miután a bíró jelzett, hogy futás, onnantól kezdve bárki hibájából a labda véletlenül leesik a földre – akár elejtette vagy passzolás közben –, a körnek vége és a játék újra kezdődik. Ilyenkor az ellenfélé a labda.
(Altes Wohnfalche csapat)

– Nem volt egy bonyolult játék, nálunk én amennyire emlékszem, két kapura játszottuk, teniszlabdával, a csapatok létszáma nem volt meghatározva. A kaputól kellett gólt dobni a másik kapura, a másik csapatnak meg elkapni/kivédeni, és ha nem lett gól, de lepattant valaki kezéből, aki próbálta elkapni, akkor onnan kellett vissza kapura dobni. Ha meg pattanás nélkül elkapta egy csapat, akkor lehetett futni előre, mint a rögbiben, úgy, hogy mindenkinek a pólója alatt volt a keze és valakinek ott volt a kezében a labda eldugva. Aztán akit megfogtak, annak meg kellett állni. Ha azt fogták meg, aki vitte a labdát, akkor annak onnan kellett kapura dobnia, ahol megfogták. Azt hiszem, ennyi, emlékszem még valami félpályás dobásra: mindenki felállt sorfalba háttal a kapunak, aztán valaki fordulásból eldobta. Máshol is így játszották?
(K. Gábor)

– Szabályok, a játék menete: a két csapat saját térfelén védi a kapuját és próbál gólt dobni az ellenfél kapujába. A csapatok saját kapujuk előteréből felváltva dobnak egymás kapujára a gólszerzést célozva. Az adott csapaton belül az összes játékosnak dobnia kell, előre megállapított sorrend szerint. A gól akkor érvényes, ha a labda csak az ellenfél térfelén pattant. Amennyiben a védekező csapat bármelyik játékosának sikerül úgy elkapnia és kézben megtartania az ellenfél dobásával érkező labdát, hogy az nem pattan le, akkor az illető és csapata „kamát fogott”. Jutalmuk az, hogy támadást indíthatnak, átléphetnek az ellenfél térfelére és így nagyobb esélyük nyílik a gólszerzésre, az alábbiak szerint: az ellenfél feláll saját térfelére, a felezővonaltól készül a támadók fogadására. A kamát fogó – támadó – csapat tagjai a saját kapujuk előtt körbe állnak, hogy az ellenfél ne láthassa azt, melyik játékosuk rejti a két kezében tartott labdát alulról a meze alá, a has magasságában. Az ellenfél megtévesztése végett a többi támadó játékos is lehetőleg minél hitelesebben imitálja, hogy a meze alatt ő tartja a kezeiben a labdát. A labda elrejtése után futva szétszélednek, megindítják a túlsó kaput célzó támadásukat. A védekező csapat játékosai a félpályán átlépő támadókat kézzel érintve próbálják „leütni”, a támadók ezt elkerülve futva-cselezve igyekszenek minél jobban megközelíteni az ellenfél kapuját. A félpályán átlépve a labdás játékos bármikor kapura dobhat a gólszerzés érdekében, ezért a védekező csapatnak célszerű kapust hagyni leghátul, aki átlátja a térfélen zajló eseményeket és próbálja mihamarabb észrevenni, majd kivédeni a kapura dobást. A támadó csapatból leütött játékosnak a leütés helyén meg kell állnia, amennyiben ő volt a labdás, az adott helyről kapura dobhat, vagy átpasszolhatja a labdát valamelyik még le nem ütött csapattársának, hogy az illető gólhelyzetbe kerüljön. A góllal vagy anélkül záruló támadást követően a védekező csapat rendes, azaz a saját kapuja előteréből a soron következő játékos által elvégzett dobásával folytatódhat a játék.
(avasi keserű csapat)

Bővebben: http://kama-jatekgyujtes.blogspot.hu/2014/01/kama.html

– Komának hívták (Felsőzsolcán). Focipálya méretű területen játszottuk – nem kézilabdapályán -, úgy voltak a fák nekünk ültetve, hogy két nagy fa, mind a két oldalt, az volt a kapu. Kétszer hat plusz egyes csapat volt, úgy játszottunk. Az egyik csapatnál volt a labda – mindig kisorsoltuk, hogy kinél van -, és elindultunk, dobáltuk egymásnak a labdát, teniszlabdát, és ha az ellenfélből valaki elkapta, akkor azt eldobták valahova, meg kellett keresni, és bedugni a ruha alá, és úgy el kellett juttatni az ellenfélnek a kapujába.
Negyedikes-ötödikes koromban játszottuk. Nem idősebbektől, velünk egykorúaktól tanultuk.
A felsőzsolcai Kazinczy iskolából a Szent Istvánba mentünk át. Sokan mások is játszották, az egész suli. Ma is játsszák, néha, én láttam már; szoktam arra járni, mert anya ott dolgozik. Milyen eredmény született egy átlagos meccsen? Sok, sok gól volt. Aki gyorsabban tudott futni. Nyilván az (szerezte a pontokat). (Le kellett egymást birkózni?) Igen. Nem voltak igazából szabályok. Bármit lehetett csinálni. Nem volt idő, addig játszottunk, amíg akartuk.
(Róbert és András, Kandó SzKI)

– Két játékos van a kézilabda méretű pályán. Egyik az egyik kapuban áll, másik a másikban. Teniszlabdával játsszák a játékot. Egymás kapujába kell betalálni. Aki többet dob be, nyer – meg lehet szabni, hogy hányat kell. A korábbi Móra Ferenc, most Szent Ferenc általános iskolában játszottuk, a Berekalján, az iskola melletti pályán. (L. Patrik)

– Mi is kézilabdapályán játszottuk, két kapuval, két fővel. A hetes körívről, azon belülről lehetett dobni, és ha egy kézzel elkaptuk a másik oldalon a labdát, akkor a félpályáig fel lehetett menni a visszadobáshoz, ha két kézzel, akkor a csak szaggatott vonalig. Ez volt a jutalom, az előny a jó elkapásért. Cél természetesen a góldobás. Nem időre ment, hanem megbeszéltük, mondjuk, hogy tíz gólos legyen a meccs vagy tizenöt… Ahol lakunk, Felső-Majláthon ismertem meg a kamát.
(M. Gyula)

  Vissza