Kamakupa az I. Miskolci Örömünnepen
Részletes program alább:
Kamakupa a Lecsófesztiválon
Augusztus 3-ig várjuk a nevezéseket! A bajnokság előtt lehetőség lesz próbajátékra is a helyszínen…
IV. Kertek Alatt Fesztivál
Idén is lesz Kertek Alatt Fesztivál! A tavalyi és tavalyelőtti után annyi pozitív visszajelzést kaptunk, és mi is annyira jól éreztük magunkat, hogy igazándiból nem is dönthettünk másképp. Egyszerűen kell nekünk; miskolci-borsodi ittmaradóknak…
Kamázás Felsőzsolcán
Az „Utánam, srácok!” projekt Napvilág Fesztivál elnevezésű programjára szombaton, március 19-én került sor, helyszínéül a Felsőzsolcai Sportcsarnok szolgált. A délelőtti zenés program java részében a Szimfónia program növendékei játszottak (külön-külön és együttesen is),…
Kamázás az Avas-tetőn
Az Utánam, srácok! Fesztivál kamabajnokságára az Avas-tetőn került sor október 3-án, kellemes napsütésben. Az első mérkőzést – bajnokságon kívül – az Építészek játszották az Észak csapatával, az eredmény: 8-4 (kama: 5-2) lett. A…
Kamabajnokság és szemétszedés – USF
A fesztivál programjain való részvételért 1000-1000 kamát kaphatnak a résztvevő csapatok. A kiemelt programok pedig 2500-2500 kamát érnek: szemétszedés pénteken 14.00-től, és kamabajnokság szombaton 9.00-től! Az Utánam, srácok! fesztivál részletes programja:








