Hírek

  • Kamakupa a Lecsófesztiválon

    Kamakupa a Lecsófesztiválon

    Augusztus 3-ig várjuk a nevezéseket! A bajnokság előtt lehetőség lesz próbajátékra is a helyszínen…

    Tovább →


  • Kamázás Lovasberényben

    A Templeton program keretei között került sor a lovasberényi táborra, amelyen az ország minden részéről, sőt országhatárokon túlról is érkeztek 10-18 év közötti, kiemelten tehetséges tanulók. A kamázás egy választható program volt több párhuzamos másik program mellett, ám így sok, három csapatra való fiatal jelentkezett. Így hát egy rögtönzött kis kamakupára került sor, három alkalmi…

    Tovább →


  • Kamázás Perecesen

    A Könyforgató program keretében egy kamameccsre került sor a héten Perecesen. Méghozzá a klasszikus átjárós rangadóra került sor: a Túró Rudi (tanodások) játszott a Vének (tanárok, szervezők) csapata ellen, utóbbit ezúttal két kisebb lánnyal kellett kipótolni. És bár a Túró Rudi sem a legjobb összeállításában állt ki, meglepő eredmény született! (Eddig ugyanis naggyából felváltva győzött…

    Tovább →


  • KAF-eredmények (Kertek Alatt Kupa Varbón)

    Az újabb varbói kama kupa 5 csapattal zajlott, körmérkőzésekkel és döntővel. A legrutinosabb Túró Rudi csapat lett a bajnok, bár vereséggel kezdtek (a régi rivális Vének csapatával szemben maradtak alul). A bajnokságra jellemző, hogy nem csak a meccsek, hanem maga a bajnokság is igen szoros volt, köszönhetően a sok döntetlennek és a körbeverésnek, olyannyira, hogy…

    Tovább →


  • KAF-kupa kiírása


  • KAF filmklub


  • KAF 2016 – részletes program


  • KAF – szállás, étkezés

    KAF – szállás, étkezés

    Amennyiben szeretnétek a helyszínen aludni: Sátorhely: 1000 Ft / éjszakaSzoba az ifjúsági szállón: 3300 Ft / fő / éj(A szállásigényeket június 10-ig kérjük jelezni!) http://varboszallas.hu/ Ha szeretnétek étkezést kérni: Reggeli és ebéd együtt: 1000 Ft / főVacsora (bográcsban): 500 Ft / fő(Az igényeket június 10-ig kérjük jelezni!)

    Tovább →


  • Kamázás az Avas-tetőn!

    Kamázás az Avas-tetőn!

    A Vének Tanácsa (É-K-i Átjáró Egyesület) egy laza kamázást szervezett múlt pénteken (2016. május 20-án), a Privát félmúlt Miskolcon kötetbemutató előtt az Avas-tetőn található sportpályán. Célunk a kamázás rendszeresítése, további népszerűsítése, részben saját köreinkben, de nyitott a kör, bárki csatlakozhat! (Tagok, szervezők, önkéntesek, középiskolások és kisiskolások.) Az első alkalom egyik célja Jakab Rita, lelkes és…

    Tovább →


  • Kertek alatt a ludaink ráfáznak…