Hírek

  • FOTÓVADÁSZAT VI.

    FOTÓVADÁSZAT VI.

    Rég jelentkeztünk már a fenti sorozattal. Most újabb három fotót teszünk közzé, amelyek városunkban, sőt, a belvárosban – a közelgő fesztivál helyszínéhez közel – készültek. A feladat azonos a korábbival, vagyis kitalálni, melyik fotó hol készült. Nem azt, hogy mit ábrázol! Hanem hogy (körülbelül) hol állt a fotós, amikor fényképezett. Vagyis honnan látszik az az…

    Tovább →


  • KAMA-kvíz a Kocsonyafarsangon

    KAMA-kvíz a Kocsonyafarsangon

    Várjuk az időutazókat az Átjáró-HÁZ sátorában, a részvétel 2000 kamát ér, a kitöltött kvízek után pedig egy-egy matrica jár a KAMA-igazolványba (több matrica után pedig ajándékokra lehet számítani).

    Tovább →


  • A Vének Tanácsa újabb üzenete 2099-ből

    A Vének Tanácsa újabb üzenete 2099-ből, a KAMA Köztársaságból a végveszélybe került földlakóknak: Bár a 2013-2014-es küldetések során az időutazóink mindent megtettek, ami tőlük tellett – a helyzet továbbra is válságos. Újabb küldetésekre, újabb múltba irányuló időutazásokra van szükség! Ebből a célból meghosszabbítjuk a programot, az újabb célpontok 2015-re esnek, melyek előreláthatólag a következők lesznek:…

    Tovább →


  • Túlfogyasztás – felfaljuk egymást és a bolygót?

    A túlnépesedés és túlfogyasztás miatt összeomolhat a civilizációnk. Paul és Anne Ehrlich friss cikkükben azt a kérdést járják körbe, hogy hogyan lehet elkerülni az összeomlást. Olvasás után érdemes hozzá is szólni: http://www.okologiablog.hu/node/161

    Tovább →


  • ÁTJÁRÓ – MŰÚT folyóiratbemutató

    ÁTJÁRÓ – MŰÚT folyóiratbemutató

    Az Átjáró folyóirat 3., a MŰÚT 48. számának közös bemutatója 2014, XII. 18-án lesz, a Helynekemben, kezdés: 18.00, a részvétel 2000 kamát ér a csapatoknak!

    Tovább →


  • Első látásra gyűlölet?

    A cím mindössze három szó, ám e szavak mögött szinte ott az emberiség egész történelme, óceánnyi kiontott vér, hatalmas szenvedéstömeg, kín, s legvégül egy hatalmas talány: miért a sok áldozat? – Csepeli György szociológus ennek a kérdésnek jár a nyomában. Az írás nem mai, de még (sajnos) mindig aktuális… http://www.commmunity.eu/ciganyfuro/1994/06/12/csepeli-gyorgy-nemzeti-es-kisebbsegi-eloiteletek/

    Tovább →


  • Egy óra Szegedi Dezsővel

    Egy óra Szegedi Dezsővel

    Az „Utánam, srácok! – Médiagalaxis” projekt következő rendezvényén Szegedi Dezső, neves miskolci színművész látogat el hozzánk Perecesre, a közösségi Házba!  A megjelenés 2000 kamát ér a csapatoknak! Bővebben: http://us-mediagalaxis.blogspot.hu/2014/11/egy-ora-szegedi-dezsovel.html    

    Tovább →


  • „Utánam, srácok!” helytörténeti képeskönyv – regisztrált játékosoknak kedvezménnyel!

    Megjelent az „A Célváros” folytatása az „Utánam, srácok!”! Kapható a Miskolc Boltban, a Központi Antikváriumban és a Zöld Sárkány Teaházban 2881 Ft-ért Valamint online az Átjáró Bolt aloldalon, vagyis az atjarok@gmail.com címen. A kamaprojekt.hu oldalon regisztrált játékosok kedvezménnyel, 2200 Ft-ért szerezhetik be a a kiadványt!   Bővebben: http://atjarokhe.hu/?p=2860    

    Tovább →


  • Átjárni Szabad! – Zenés est az Avasi kilátóban, “Utánam, sárcok!” kötetbemutató, Europa Nostra díjátadó

    Átjárni Szabad! – Zenés est az Avasi kilátóban, “Utánam, sárcok!” kötetbemutató, Europa Nostra díjátadó

    A kettős küldetés 2000 – 2000 kamát ér! Bővebben a programról: http://atjarokhe.hu/?p=2850 https://www.facebook.com/events/821975811157345/

    Tovább →


  • A Kultúra Nyitott Pincéi a Sityu-pincében

    A Kultúra Nyitott Pincéi a Sityu-pincében

    Itt a következő küldetés: várjuk az időutazókat az Avasi Disputa projekt pénteki rendezvényére, ahol bemutatkozik a Kultúra Nyitott Pincéi sorozat!    

    Tovább →