Kamázás a Jókain
Mindössze három csapat vett részt a nyárbúcsúztatón, így egy rövid körmérkőzésre került sor. Kamállak – Rózsaszín Párducok: 4-6 (kama: 5-5) Koffertúrák – Kamállak: 1-3 (kama: 1-4) Rózsaszín Párducok- Koffertúrák: 4-7 (kama: 5-5) Nagyon izgalmasan alakult a kupa, hiszen a csapatok körbeverték egymást, és csak a gólarányon múltak a helyezések – az utolsó, mindent eldöntő meccs…
Jókai Lakótelepi Kamakupa
Kamakupák 2019!
***
Kamázás Ecsegen
Az idei KAF kamakupán 4 csapat vett részt. Szoros és izgalmas meccsekre került sor, ami a csapatok gól- és kamaarányán is látszik. Maximális pontszámmal a KHN lett a bajnok, a többi 3 csapat pedig körbeverte egymást, így a jobb kamaarány miatt pluszpont, valamint a gólarány döntött a további sorrendről. Képek: https://www.facebook.com/pg/KAMAprojekt/photos/?tab=album&album_id=1433432076832694
KAF-program
Idén augusztus 9-10-én zajlik a Kertek Alatt Fesztivál, és a rendezvény történetében új színhelyként tűnik fel Sajóecseg. A KAF koncepciója, ugyebár, kezdettől az volt, hogy elsősorban a nagyvárosiakat célozva a közönségét kicsábítsa a természetközelbe, valami Miskolchoz közeli kisebb településre, tóparti-folyóparti-erdőbeli játékra, kikapcsolódásra, és kulturális szórakozásra sarkalja őket. Gömörszőlős, Varbó, Bükkszentkereszt (és tavaly a Csanyik) után…
Lecsófesztiváli kamakupa augusztus 3-án az Avason
Idén nem a Csanyikban, hanem az Avastetőn tartják az immár hagyományos Lecsófesztivált. Ennek (kétnapos) programjába ezúttal is bekerült a nyílt kamabajnokság. A Zöld Meteor klub és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület vár és invitál tehát minden érdeklődők, családokat, baráti társaságokat, munkahelyi csapatokat, kicsiket és nagyokat, fiúkat és lányokat, akár vegyesen. Hatfős csapatokkal számolunk, tíz perces meccsekkel.…
Kamázás Tapolcán
Három csapat jött össze Tapolcán, így a laza kamázgatás előtt egy rövid körmérkőzésre került sor három mérkőzésessel. A Kamállak csapat lett a győztes két győzelemmel, 2. a Zöld Meteor (1 győzelem, 1 vereség), míg 3. helyen a Máltai Bomba végzett.
Tapolcai Kamakupa
Kamázás Lillafüreden
Lillafüreden a Peleház udvarán zajlott le az I. Lillafüredi Kamakupa a Herman Ottó Múzeum társszervezésével. A mini pályán 4-5 fős csapatok indultak, és körmérkőzést játszott egymással az öt csapat. Több szoros és néhány nagyarányú győzelem született, több esetben az utolsó másodpercekben dőlt el egy-egy meccs sorsa. Az első három helyen 9 pontos csapatok végeztek (miután…
KAF: 2019-ben Sajóecsegen!
Esemény: https://www.facebook.com/events/337189430554242/
Kategóriák
- Adó
- Átjáró-HÁZ
- Avasi Disputa
- CineFeszt
- Egyéb kategória
- Fesztivál
- Film
- Filmforgatás
- Games
- Hírek
- Játék
- Játékfajta
- Kama
- Kamabajnokság
- Kamázás
- Kerekasztal
- Klímaváltozás
- Kötetbemutató
- Küldetések
- Regisztráció
- Túlfogyasztás
- Vetélkedő
Címkék
Avas Avasi Borangolás Avasi Disputa Avasi kilátó EFOTT egyetem Erzsébet tér faültetés fesztivál fesztiválprogram film flash mob Helyi-érték-tár játék játékszabály KAF kama KAMA2099 kamabajnokság kamatérkép kamázunk kamázás Kertek Alatt fesztivál kiállítás Lillafüred Múzeum kör-ÚT Népkert Pereces piknik podcast Rozsnyó Sajóecseg strandröplabda szatyor szavazás szemétszedés Sziget színház Tapolca túra Utánam srácok fesztivál vetélkedő Waldorf értékelés öko-tábor





