Kelj fel
és játssz!

Csülközés

  • Magyar
  • English
  • Română

Csülközés

A játék elnevezése: csülközés, csűrözés, csőszölés, csigézés, kecskézés (hajítófával célzó csoportos sportjáték.)

A játék lényege:

A botdobással régen vadásztak is: megfelelő erősségű karóval kisebb állatok (pl. őz) lábát el tudták törni. A csülök a láb alsó része, a játék neve innen is származhat. A játék során a játékosok botjaikkal megcélozzák a felállított „csülköt”, majd a dobás után igyekeznek gyorsan visszajutni a dobóvonal mögé, mielőtt a csősz megérinti őket.

Korosztály:

  • 8 éves kortól ajánlott; felnőttek is játszhatják.

Nemek:

  • Elsősorban fiúk játéka volt, de vegyesen is játszható.

Létszám:

  • 2–10 fő.

Játéktér:

  • Minimum 6 × 10 méteres terület.

Eszközök:

  • Csülökfa (kecske): háromágú, kb. 25–30 cm hosszú gally, vagy 4–5 cm vastag, egyik végén hegyes fahengerke.
  • Minden játékosnak egy bot (60–70 cm hosszú).
  • A pálya kijelöléséhez kréta, kő, vagy más jelölőeszköz.

A játék menete és szabályai:

1. A csősz kiválasztása

Húzzuk meg a dobóvonalat, ennek 6–8 méteres távolságába egy kis körbe állítsuk fel a csülköt.
A csősz kiválasztása botrúgással történik:

  1. A játékosok egymás mellé állnak.
  2. Botjuk egyik végét a lábfejhez szorítják, a másik végét kézben tartják.
  3. Erős láblendítéssel (hátra, majd előre) kirúgják a botot.
  4. Akinek a botja a legközelebb esik a dobóvonalhoz, az lesz a csősz.

A csősz a csülök vonalában, oldalra áll, hogy ne találják el a botok.

2. Dobás és futás

  • A játékosok sorban dobnak, állandó sorrend nincs.
  • Aki eltalálja a csülköt, az azonnal kifut a saját botjáért.
  • Aki nem talál, félreáll a vonal szélére, és vár, amíg valaki ledönti a csülköt.
  • Találat után többen is futhatnak egyszerre a botjukért.

A csősz feladatai:

  1. A csülökfát mielőbb visszaállítani a kör közepébe.
  2. A visszafelé futó játékosokat megpróbálja botjával testén megérinteni.

Csak a testérintés érvényes; a botjuk megütése nem számít.

Akit elér, az lesz az új csősz.

A befutó játékosok érkezési sorrendben állnak ismét a dobóvonal mögé.

Szabályvariációk

  • Ha senki sem találja el a csülköt, akkor is mindenki kifut az utolsó dobóval. A csősz bárkit megérinthet (nincs mit felállítania).
  • A csősz csak akkor érinthet meg valakit, ha az már megfogta a botját.
  • Ha a csősz túl gyors, a játékos dönthet úgy, hogy nem veszi fel a botját, hanem visszasétál a vonalhoz. Így egy dobás kimarad, de nem lesz csősz.
  • A dobók nem nyúlhatnak a csülökhöz, és a csőszt nem akadályozhatják.
  • A legjobb dobás az, amikor a csülök messzire repül, a bot viszont közel marad — így a csősz messzire fut, a dobó pedig gyorsabban visszaér. Kockázat: ha nincs találat, a bot repül messzire, és a játékosnak kell érte futnia.

A játék betanítása – javasolt fokozatok:

  1. A dobás gyakorlása csősz nélkül.
  2. A játék rendesen, csősszel.
  3. A „mentés” szabály bevezetése.
  4. A csősz kiválasztásához a botrúgás begyakorlása.

Játékkontextus:

A csülközés minden magyarlakta területen ismert volt, ahol állattartással foglalkoztak.
Comenius már 1685-ben feljegyezte a játékot, többféle néven. A játék a pásztorok szórakozása volt, akik a mindennapi eszközeiket — botokat, gallyakat — használták hozzá.

Kik és hogyan játszották?

A célpont („kecske”, „csige”, „csülök”) általában:

  • háromágú, kb. 25–30 cm-es gally
    vagy
  • 4–5 cm átmérőjű, hegyes fahenger.

A csősz kb. 3 méter átmérőjű körben állította fel a kecskét. A játékosok rádobásnyi távolságból, oldalsó csóváló mozdulattal céloztak. Találat után mindenki a saját botjáért futott vissza. A csősznek előbb vissza kellett állítania a kecskét, majd hosszú, hajlékony botjával megérinteni valamelyik futót.

A csősz kijelölése bothátradobással vagy botelrúgással történt.

Balesetvédelmi szempontok:

  • A dobó mögé soha ne álljon senki — a hátra lendített bot könnyen megütheti a mögötte várakozót.
  • A csősz csak testet érinthet; kezdőknél kerüljük a „vívást”, ne emeljük derékmagasság fölé az érintést.

Források:

  • Lajos Árpád: A magyar nép játékai (Bp., 1940)
  • Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971)
  • Hintalan László: Szabadon is végezhető eszközös népi játékok

Csülközés

Game names: csülközés, csűrözés, csőszölés, csigézés, kecskézés (a team target game played with throwing sticks)

Essence of the game

Throwing sticks was once a hunting method: with a strong enough stick, hunters could break the leg of a small animal (e.g., a deer). Csülök means the lower part of the leg, which may be the origin of the game’s name. In the game, players aim their sticks at the set-up “csülök,” and after the throw they must run back behind the throwing line before the csősz (keeper) touches them.

Age group

• Recommended from age 8; adults may also play.

Gender

• Traditionally played mostly by boys, but suitable for mixed groups as well.

Number of players

• 2–10 players.

Play area

• At least 6 × 10 meters.

Equipment

• Csülökfa (“goat”): a three-branched stick about 25–30 cm long, or a wooden cylinder 4–5 cm thick, sharpened on one end.
• One stick (60–70 cm long) for each player.
• Chalk, stone, or similar items for marking the field.

Rules and gameplay
1. Selecting the csősz (keeper)

Draw the throwing line, and set up the csülök in a small circle 6–8 meters away.
The keeper is chosen by stick-kicking:

  1. Players stand next to each other.
  2. They press one end of their stick against their foot and hold the other end in their hand.
  3. With a strong backward-then-forward leg swing, they kick the stick.
  4. The one whose stick lands closest to the throwing line becomes the keeper.

The keeper stands sideways at the line of the csülök so the flying sticks are less likely to hit them.

2. Throwing and running

• Players throw in order, but the order is not fixed.
• Whoever hits the csülök immediately runs for their own stick.
• Whoever misses steps aside and waits until someone knocks over the csülök.
• After a hit, several players may run for their sticks at once.

Tasks of the keeper:

  1. Reset the csülök in the center of the circle as quickly as possible.
  2. Try to touch the returning players on their body with the keeper’s stick.
    1. Only body contact counts; hitting the player’s stick does not.

Whoever is touched becomes the new keeper.

Players line up again behind the throwing line in the order they return.

Rule variations

• If no one hits the csülök, everyone still runs along with the last thrower. The keeper may touch anyone (there is nothing to reset).
• The keeper may only touch players who have already picked up their stick.
• If the keeper approaches too quickly, a player may choose not to pick up their stick and simply walk back. They miss one throw but avoid becoming the keeper.
• Throwers may not touch the csülök nor hinder the keeper.
• The best throw is when the csülök flies far, but the stick stays near — the keeper must run farther, giving the thrower time to get back.
However, a miss means the player’s stick itself might fly far, making it harder to retrieve.

Teaching the game – recommended stages
  1. Practicing throwing without a keeper.
  2. Playing the full game with a keeper.
  3. Introducing the “saving” rule.
  4. Practicing stick-kicking for selecting the keeper.
Game context

Csülközés was known in all Hungarian-speaking regions where people kept livestock.
Comenius recorded the game already in 1685 under several names. It was a pastime of shepherds who used the tools of their everyday work — sticks and branches.

Who played it and how?

The target (“goat”, “csige”, “csülök”) was usually:
• a three-branched, 25–30 cm stick,
or
• a 4–5 cm thick sharpened wooden cylinder.

The keeper set the target in a circle about 3 meters across. Players threw from a distance using a sideways swinging motion. After a hit, each ran for their own stick. The keeper had to reset the target first, then touch one of the runners with a long flexible stick.

The keeper was selected by backward stick-throwing or stick-kicking.

Safety considerations

• No one should stand directly behind the thrower — the backward swing of the stick can easily hit someone.
• The keeper may only touch the players’ bodies; beginners should avoid “fencing” or raising the stick above waist height.

Sources

• Lajos Árpád: A magyar nép játékai (Budapest, 1940)
• Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Budapest, 1971)
• Hintalan László: Szabadon is végezhető eszközös népi játékok

Csülközés

Denumirile jocului: csülközés, csűrözés, csőszölés, csigézés, kecskézés (joc sportiv de echipă cu țintire folosind bâte de aruncat)

Esența jocului

Aruncarea bâtei era odinioară și o metodă de vânătoare: cu un par suficient de puternic se putea rupe piciorul unui animal mic (ex. căprioară). Csülök înseamnă partea inferioară a piciorului — de aici provine probabil numele jocului. În joc, jucătorii aruncă bâtele spre „csülök”-ul așezat, iar după aruncare trebuie să fugă înapoi în spatele liniei de aruncare înainte ca csősz (paznicul) să îi atingă.

Vârsta recomandată

• De la 8 ani în sus; pot juca și adulții.

Sexe

• A fost în principal un joc de băieți, dar poate fi jucat mixt.

Număr de jucători

• 2–10 jucători.

Spațiul de joc

• Minimum 6 × 10 metri.

Echipament

• Csülökfa („capra”): o creangă cu trei ramuri de aproximativ 25–30 cm, sau un cilindru de lemn de 4–5 cm grosime, ascuțit la un capăt.
• O bâtă de 60–70 cm pentru fiecare jucător.
• Creta, piatră sau alte marcatoare pentru delimitarea terenului.

Regulile jocului

1. Alegerea csősz-ului (paznicul)

Se trasează linia de aruncare, iar la 6–8 metri se așază csülök-ul într-un cerc mic.
Paznicul este ales prin lovirea bâtei cu piciorul:

Jucătorii se aliniază unul lângă altul.

Fixează un capăt al bâtei pe laba piciorului și țin celălalt capăt în mână.

Cu o mișcare puternică a piciorului (înapoi, apoi înainte) lovesc bâta.

Cel a cărui bâtă cade cel mai aproape de linia de aruncare devine paznic.

Paznicul stă lateral pe linia csülök-ului, pentru a evita bâtele în zbor.

2. Aruncare și alergare

• Jucătorii aruncă pe rând; ordinea nu este fixă.
• Cine lovește csülök-ul fuge imediat după propria bâtă.
• Cine ratează se retrage lateral și așteaptă până când cineva răstoarnă csülök-ul.
• După o lovitură, mai mulți jucători pot alerga simultan după băta lor.

Sarcinile paznicului:

Să ridice cât mai repede csülök-ul în centrul cercului.

Să încerce să atingă cu bâta un jucător care se întoarce.

Doar atingerea corpului este valabilă; atingerea bâtei nu se pune.

Cine este atins devine noul paznic.

Jucătorii se aliniază din nou în ordinea revenirii lor.

Variații ale regulilor

• Dacă nimeni nu lovește csülök-ul, toți aleargă totuși împreună cu ultimul aruncător, iar paznicul poate atinge pe oricine.
• Paznicul poate atinge doar jucătorii care și-au ridicat deja bâta.
• Dacă paznicul ajunge prea repede, un jucător poate alege să nu-și ridice bâta și să se întoarcă pe jos la linie — pierde o aruncare, dar nu devine paznic.
• Aruncătorii nu pot atinge csülök-ul și nu îl pot împiedica pe paznic.
• Cea mai bună aruncare este când csülök-ul zboară departe, dar bâta rămâne aproape — paznicul aleargă mai mult, iar jucătorul revine mai repede.
Riscul: dacă nu nimerește, bâta jucătorului poate zbura departe, ceea ce îl încetinește.

Predarea jocului – etape recomandate

Exersarea aruncării fără paznic.

Jocul complet, cu paznic.

Introducerea regulii de „salvare”.

Exersarea lovirii bâtei pentru alegerea paznicului.

Contextul jocului

Csülközés era cunoscut în toate regiunile locuite de maghiari unde se creșteau animale.
Comenius a consemnat jocul încă din 1685, sub mai multe denumiri. Era un joc al păstorilor, folosind uneltele lor de zi cu zi — bâte și crengi.

Cine și cum îl jucau?

Ținta („capra”, „csige”, „csülök”) era de obicei:
• o creangă ramificată de 25–30 cm
sau
• un cilindru de lemn de 4–5 cm, ascuțit la un capăt.

Paznicul așeza ținta într-un cerc de aproximativ 3 metri diametru. Jucătorii aruncau de la distanță cu o mișcare laterală. După o lovitură, fiecare fugea după propria bâtă. Paznicul trebuia mai întâi să ridice ținta, apoi să atingă unul dintre alergători cu o bâtă lungă și flexibilă.

Paznicul era ales prin aruncarea bâtei înapoi sau prin lovirea ei cu piciorul.

Siguranță

• Nimeni nu trebuie să stea în spatele aruncătorului — mișcarea înapoi a bâtei poate lovi ușor pe cineva.
• Paznicul trebuie să atingă doar corpul; începătorii nu trebuie încurajați să „se dueleze”, iar bâta nu trebuie ridicată peste talie.

Surse

• Lajos Árpád: A magyar nép játékai (Budapesta, 1940)
• Hajdú Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Budapesta, 1971)
• Hintalan László: Szabadon is végezhető eszközös népi játékok

Játékok