Kategória: Kama
Kamázás a Vörösmarty lakótelepen
Ezúttal egy új helyszínen, a Vörösmarthy lakótelepen zajlott az aktuális kamakupa, melyre 4 csapat nevezett. Az Átjáró 11 éves jubileumán végre – történetében először – győzött a szervezők csapata, a Zöld Meteor (korában Vének Tanácsa ás Átjáró néven). Ehhez az is kellett, hogy az eddigi legerősebb összeállításában tudott pályára lépni rutinos kamázókkal (többen voltak a 2017-es USF kamakupa döntőjének mindkét csapatából). A 6 mérkőzés legtöbbjén sima győzelem született, nem volt egy döntetlen sem. 2. lett a…

Kamakupa 24-én!
Korosztályos bajnokságok tervezett időpontja 2018-ban: – Kölyök bajnokság (6-9, 10-14 évesek): május – Ifi bajnokság (14-17, 18-23 évesek): szeptember – Felnőtt (20 fölöttiek): október (amennyiben van rá igény)
Kamázás az egyetemen
Az idei karácsonyi kupára 5 csapat nevezett: a Lecsófesztiválon győztes Mályi SE, az újonc MAG, a rendező Zöld Meteor, a nagy visszatérő CiRMi és a rutinos (egyúttal legfiatalabb) Alvin és a Mókusok. A kicsik, az Alvin és a Mókusok ezúttal is nagyon ügyesek voltak, ám túl nagy volt a korkülönbség – jó és ötletes játékkal végül az 5. helyen végeztek, úgy, hogy a négyből három meccsükön nyerésre is álltak! A jól kezdő…
Kamázás Diósgyőrben
A 2017-es Ifi Kamabajnokság a Diósgyőri Gimnázium udvarán került sor, a 12 nevező csapatból 9 tudott részt venni a tornán (a korcsoportos bontásra sajnos nem volt mód). A bajnok az Ördöghangyák csapata lett (Berzeviczy), a 2. a KV (Szentpáli), a 3. az Aspirin (Kandó), míg a 4. a Csontdaráló (Fazola) lett. Az a) csoportban érdekes mérkőzéssel kezdődött a küzdelem: a két rutinos csapat, a Csontdarálók és a KV csapat ugyanis gyakorlatilag nevet cserélt. Kettejük párharcát előbbi…
Kamázás az Avas-tetőn
A 2017-es USF Kamakupára 6 csapat nevezett, így két hármas csoportban kezdődtek meg a körmérkőzések. Az a) jelű csoportban a rutinos kamázókból (korábban pl. a Vének Tanácsa, a CiRMi és a Rúzsa S. betyárjai csapatok tagjai) álló Zöld Meteor nyerte meg a jól játszó ICsP, és a sok kicsivel felálló Máltai Bomba előtt. A b) csoportban a szintén rutinos Szirmai Kommandósok (ex-Szirmocskák) lépett tovább elsőként, másodikként a waldorfos csapat, míg 3. lett az Alvin és a…
Kamázás a Vasgyárban
A) csoport gól kama pont Alvin és a Mókusok – Spártaiak 1 : 2 3 : 3 0 – 3 Avasi Tanoda – Alvin és a Mókusok 1 : 4 5 : 4 1 – 3 Spártaiak – Avasi Tanoda 3 : 1 5 : 4 3 – 0 Gy. D. V. gólarány kama pont Spártaiak (Szimfónia, Vasgyár) 2 – – 5 : 2 8 : 7 6 Alvin és a Mókusok (Átjáró-Tanoda, Pereces)…
Kamázás Szirmán
A) csoport gól kama pont Győztesek – Ördöngös Törpék 1 : 1 1 : 1 1 – 1 CiRMi – Győztesek 1 : 3 3 : 2 1 – 3 Ördöngös Törpék – CiRMi 1 : 3 0 : 1 0 – 3 Gy. D. V. gólarány kama pont Győztesek 1 1 – 4 : 2 3 : 4 4 CiRMi 1 – 1 4 : 4 4 : 2 4* Ördöngös Törpék –…