Címke: kamabajnokság
Kamázás újra a Kiliánban
A középiskolás bajnokság második selejtező körében nyolc csapat vett részt öt iskolából (Diósgyőri, Fazola, Ferenczi, Földes, Zrinyi), így két négyes csoportban kezdődtek a küzdelmek. Eredmények: A c) csoportban sima győzelmek születtek. Az egyetlen fiú-lány vegyes csapatnak, a Művészeknek (Fazola) nem termett babér, a KV (Fazola) az Egy Gólt SE (Földes) és Rózsaszín Párduc (Ferenczi) csapatai pedig körbe verték egymást, a továbbjutás gólarányon múlt: a nagyszerűen kezdő Rózsaszín Párduc egyetlen veresége elég volt a kieséshez. A másik…
Kamabajnokság a Kiliánban
Az őszi középiskolás Kamabajnokság első selejtezőjének a Fazolában (Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája) adott otthon november 19-én. A fordulón hat csapat vett részt három iskolából, amelyek két hármas csoportban kezdték meg a küzdelmet, majd pedig elődöntők és helyosztók következtek. A kis pálya és a terem sajátságaiból kifolyólag gyorsan pörgő játékot, sok fordulatot és gólzáporos mérkőzéseket láthattunk. Az A csoportot a tavalyi bajnok 12 Merlin nyerte, amely ezúttal is vereséggel kezdett (ám a jobb kamaarány…
Kamázás az Avas-tetőn
Az Utánam, srácok! Fesztivál kamabajnokságára az Avas-tetőn került sor október 3-án, kellemes napsütésben. Az első mérkőzést – bajnokságon kívül – az Építészek játszották az Észak csapatával, az eredmény: 8-4 (kama: 5-2) lett. A bajnokságot az Észak vereséggel kezdte, egy peches mérkőzésen maradtak alul a kamaújonc szendrőládi csapattal szemben (4-6, kama: 9-4), ám végül a hátralévő két meccsüket megnyerték, így első helyen végeztek a Túró Rudi előtt (utóbbi ugyan jobb gólaránnyal zárt, viszont az Észak eggyel több…

Kamabajnokság és szemétszedés – USF
A fesztivál programjain való részvételért 1000-1000 kamát kaphatnak a résztvevő csapatok. A kiemelt programok pedig 2500-2500 kamát érnek: szemétszedés pénteken 14.00-től, és kamabajnokság szombaton 9.00-től! Az Utánam, srácok! fesztivál részletes programja:
Kamabajnokság a Csanyikban
Az Utánam, srácok! tábor utolsó napján négycsapatos bajnokságra került sor a Csanyikban. Az eredményeken erősen tükröződik a perecesi csapatok rutinossága. A bajnokság után pedig következett a szokásos, már hagyományosnak számító Túró Rudi – Vének Tanácsa mérkőzés, melyet ez alkalommal utóbbiak nyertek (4-5; kama: 4-4) visszavágva a pár héttel korábbi 6-1-es vereségért. Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.841063426012144.1073741855.443946502390507&type=3

Kamabajnokság a Lecsófesztiválon
Várjuk cégek, szervezetek, osztályok, baráti társaságok és családok jelentkezését 7-8 fős vegyes csapatokkal! e-mailben: atjarok@gmail.com
Képek a 2015-ös Kertek Alatt Fesztiválról
Az idei Kertek Alatt Fesztivál első napján került sor az Írók – Építészek meccsekre: fociban előbbiek nyertek 3:1 arányban… https://kamaprojekt.hu/szakmak-meccsei-a-kertek-alatt/ További képek pénteki fellépőkről Osztie Tiibitől: Bront https://www.facebook.com/media/set/… Zivatar https://www.facebook.com/media/set/… DJ Zöld https://www.facebook.com/media/set/… Szombati fellépők: Kisavas: https://www.facebook.com/akos.nagy.5283/media_set… Korai Öröm: https://www.facebook.com/media/set/… Korai Banditos: https://www.facebook.com/media/set/… További programok: Kamabajnokság: https://www.facebook.com/media/set/… Antropológusok – Megfigyeltek kamameccs: https://www.facebook.com/media/set/… Besence open filmvetítés: https://www.facebook.com/media/set/… Antropológia a kertek alatt: https://www.facebook.com/media/set/… Játszótér: https://www.facebook.com/media/set/… vasárnapi kamázás: https://www.facebook.com/media/set/… Filmforgatás: https://www.facebook.com/media/set/…


