Címke: kamázás

  • KAF-program

    KAF-program

    Idén augusztus 9-10-én zajlik a Kertek Alatt Fesztivál, és a rendezvény történetében új színhelyként tűnik fel Sajóecseg. A KAF koncepciója, ugyebár, kezdettől az volt, hogy elsősorban a nagyvárosiakat célozva a közönségét kicsábítsa a természetközelbe, valami Miskolchoz közeli kisebb településre, tóparti-folyóparti-erdőbeli játékra, kikapcsolódásra, és kulturális szórakozásra sarkalja őket. Gömörszőlős, Varbó, Bükkszentkereszt (és tavaly a Csanyik) után most a megyeszékhelytől mindössze tizenegynéhány kilométerre lévő Sajóecsegen tehetik meg mindezt az érdeklődők. A családias légkörű, zenés-sportos esemény programjának feléért –…

    Tovább →


  • Bajnokság a Győri kapuban

    Az idei Ifi (középiskolai) bajnokságra öt csapat nevezett három intézményből. A sporteseményt a Győri kapuban található  Ifi-pályán rendezte meg a szervező Zöld Meteor kamaklub. A bajnok a tavalyi ezüstérmes, amúgy is rutinos Jezsu csapat lett magabiztos és jó játékkal (így ők lettek a Jezsuita Gimnázium második kama-bajnokcsapata a 2015-ös gárda után). A másodikak az Építészek lettek, kevésbé gólgazdag, de szintén jó meccseket játszva. Harmadiknak futott be a Rendi két nagy pontarányú mérkőzés (egy győzelem és egy…

    Tovább →


  • Kapufanapi Kamakupa – május 5-én!

    Kapufanapi Kamakupa – május 5-én!

    Mindeképpen megtartjuk a kamázást! Jó idő esetén a játszótéri focipályán (Barátság tér) – rossz időben viszont az erenyői iskola tornatermében!

    Tovább →


  • Kamázás az aVASemberekben

    A dokumentumfilm több pontján is kamás jelenetek láthatók: 0:20-1:46 24:28 -28:50 24:50-25:06 26:34-26:47 27:26-27:38 27:48-28:08 28:23-28:32 28:50-36:54

    Tovább →


  • Kamázás a Földesben

    Először bajnok a MAG! Az Átjáró egyesület létrejöttének 10. évfordulóján indított Jubileumi Kamakupa mostani, harmadik kiírásán ezúttal öt csapat vett részt. Több fordulatos mérkőzés mellett akadt néhány sima, nagyarányú győzelem is, ám a sorsolásnak köszönhetően végig nyitott maradt a helyezések sorsa. Az utolsó előtti meccs (Zöld Meteor – Kamaszok) kimenetelétől függően három csapat is végezhetett a 3-4-5. hely valamelyikén, a zárómeccs pedig felért egy döntővel: a két 100 százalékos csapat meccselt egymással – itt döntetlen született,…

    Tovább →


  • Felhívás iskolavezetők, pedagógusok számára!

    Tisztelt Pedagógusok-v4   Jubileumi Kamakupa – II. 23.

    Tovább →