Címke: kamázás

  • Kamabajnokság a Fazolában

    A középiskolás kamabajnokságon ezúttal 15 csapat kezdte meg a küzdelmeket (míg több korábbi rutinos csapat a szalagavatók és egyéb rendezvények miatt távolt maradt). Ennek megfelelően a jól bevált ötcsapatos csoportbeosztásban, tehát 3 csoportban körmérkőzésekkel dőlt el a továbbjutás kérdése. A legjobb harmadik automatikusan továbbjutott a jövő szerdai kilenccsapatos döntőbe. Az A) csoportban a rutinos és többszörös közönség-kedvenc Szökik a málna csapat magabiztosan, 4 győzelemmel lépett tovább, a szintén rutinos Kamagra két döntetlennel, két pluszpontnak köszönhetően másodikként,…

    Tovább →


  • Kamázás a vasgyárban

    Október 7-én, a Debreczeni Márton Szakképző Iskola Családi Napján egy kisebb kamakupára került sor három csapat részvételével. A vasgyári Őrjöngő Hetes (akik korábban már indultak egy hasonlón), a Debreczeni Márton csapata és természetesen a Vének Tanácsa (a szervezők, két helyi diákkal kiegészülve). Az első mérkőzésen a Debreczeni Márton csapata 2-1 (kama: 2-0) arányban győzte le a lelkesen és jól játszó Őrjöngő Hetes csapatát. Ezt követően a Vének nyertek 4-3 (kama: 4-2) arányban úgy, hogy a vesztes…

    Tovább →


  • Kamázás az Avas-tetőn

    Kamázás az Avas-tetőn

    Napsütéses időben zajlott az UTÁNAM SRÁCOK KAMAKUPA október 1-én az Avas-tetőn, az Utánam Srácok Fesztivál keretei között. 9 csapat vett részt a rendezvényen, melyek 3 db. hármas csoportban játszottak körmérkőzéseket, majd a három csoportgyőztes és a legjobb második került az elődöntőbe, amelyek után már csak a bronzmeccs és a döntő maradt hátra. Az a) csoportból a rutinos Túró Rudi simán továbbjutott, míg a szoros b) jelű csoportból a Bordó királyok és a Pink Lufik is továbbmentek…

    Tovább →


  • Kamázás a Csanyikban

    A 2016-os Lecsófesztivál végét elmosta az eső a Csanyikban, így az itt rendezett kama kupát is! A résztvevő négy csapat körmérközést játszott egymással, pontosabban játszott volna, ám az utolsó két meccs elmaradt – egészen mostanáig, amikor is a két bajnokesélyes meccsét, sikerült lejátszani, ezúttal a Fazola Szakképző Iskola udvarán. Végig szoros, és eléggé gólszegény mérkőzéseken a Vének és a Csángó Expressz hamar elvérzett, 2-2 meccs után – végül egymással találkoztak volna, de a győztes legjobb esetben…

    Tovább →


  • Kamázás Tapolcán

    Kamázás Tapolcán

    Az I. Miskolci Örömünnep keretében került sor a következő kama kupára múlt szombaton, Tapolcán. Az öt nevező csapat körmérkőzést játszva döntötte el a helyezéseket. A Szirmocskák (Átjáró-Waldorf) csapat lett a győztes nagyszerű játékkal, a szintén veretlen CIRMI második lett, a Vének (Átjáró) csapata harmadikként, a Justita negyedikként, míg a Waldorf Szövetség nevű csapat ötödikként végzett. A sok döntetlennek köszönhetően két veretlen és két nyeretlen csapat is maradt a körmeccs végére, akadt néhány többgólos győzelem is, mégsem…

    Tovább →