Szerda, Népkert: laza kama
Kamázás Lovasberényben
A Templeton program keretei között került sor a lovasberényi táborra, amelyen az ország minden részéről, sőt országhatárokon túlról is érkeztek 10-18 év közötti, kiemelten tehetséges tanulók.
A kamázás egy választható program volt több párhuzamos másik program mellett, ám így sok, három csapatra való fiatal jelentkezett. Így hát egy rögtönzött kis kamakupára került sor, három alkalmi csapattal, egyszerű körmérkőzéssel!
További képek és az eredmények alább:
Kamázás Perecesen
Kamabajnokság a Kiliánban
Az őszi középiskolás Kamabajnokság első selejtezőjének a Fazolában (Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája) adott otthon november 19-én. A fordulón hat csapat vett részt három iskolából, amelyek két hármas csoportban kezdték meg a küzdelmet, majd pedig elődöntők és helyosztók következtek. A kis pálya és a terem sajátságaiból kifolyólag gyorsan pörgő játékot, sok fordulatot és gólzáporos mérkőzéseket láthattunk.
Az A csoportot a tavalyi bajnok 12 Merlin nyerte, amely ezúttal is vereséggel kezdett (ám a jobb kamaarány miatt pluszpontot kapva pontban utolérte legyőzőjét), másodikként az elképesztő gólözönös meccseket játszó, ám kamát alig szerző Ízisz csapata lett. Harmadikként a viszonylag sok gólt dobó, és pozitív kamaarányt felmutató Kolos zárt. A B. csoportban a kamaújonc Fazola végzett az élen magabiztos játékkal, gól- és kamaaránynal, a tavalyi általános iskolás bajnok Legendák másodikként jutott tovább, harmadik lett a gyengélkedve kezdő Bengáli Pitbull.
A Pitbull az 5. helyért vívott csatában nyerni tudott a rivális waldorfos csapat ellen, így nem maradt pont nélküli csapat. A két elődöntőt a két csoportgyőztes nyerte: a fazolás csapatok csatájában a Fazola, a másik ágon, a két tavalyi bajnok közül a 12 Merlin került döntőbe. A harmadik helyet, egyúttal a városi döntőbe jutás jogát a Legendák csapata szerezte meg magabiztos játékkal, sok szép akciógólt szerezve. A mai napon a Fazola lett az első, egy fordulatos és izgalmas, gólok tekintetében döntetlennel (5-5) záruló mérkőzésen, ahol a kamaarány 4-1 lett javukra.
További képek a bajnokságról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.538451516330759.1073741862.197410563768191&type=3

A többi csapat alább: