Blog

  • Kamabajnokság a Fazolában – általános iskolásokkal

    Az első komolyabb általános iskolás kamabajnokságra is sor került az idei Észak Kupán!

    A felsősök mezőnye 8 csapatból állt, így 2 négycsapatos csoportban indult meg a játék, körmérkőzésekkel. Az A) jelű csoportban a rutinos Unikornis csapata (Hámori Waldorf) magabiztosan lett első, a meglepően jól játszó avasi csapat, a Máltai Bomba pedig másodikként jutott tovább, szintén remek játékkal. Az újonc Kamakirály csapat a végére jött bele, így a 3. helyen zárt, az Epic Guys lett a 4., három vereséggel, és két ponttal, ugyanis jobb volt a kamaaránya a győztes csapatokénál, méghozzá kétszer is. A B) csoportot a szintén rutinos vasgyári csapat nyerte, a még rutinosabb Menci gyerekek előtt. Az újonc Marilyn itt is a végére jött bele, és csaknem le is győzte a csoportgyőztes Nyitott Ajtó Szimfóniát. 4. a nagyon szimpatikusan és ügyesen játszó Supergirl lett, akik a legtöbb kamát érték el a csoportban (!), ám a védekezés nem ment jól nekik.

    altisis-kamabajnoksag-2016-osz1

    Az elődöntőben látszólag a szokásos eredményt hozta, mivel a csoportgyőztesek léptek tovább a döntőbe, ám az Unikornis vs. Menci gyerekek gyakorlatilag előrehozott döntő lett, nagyon szoros és izgalmas meccsen, egyetlen góllal tudott csak győzni az addig fölényes gólarányt mutató Unikornis. A másik ágon a Nyitott Ajtó Szimfónia hamar elhúzott, de a Máltai Bomba nem adta fel, és viszonylag szorossá tudta tenni a mérkőzést.

    A döntőben ismét az Unikornis győzött a jól küzdő vasgyáriak ellen, és hibátlanul, 100%-os teljesítménnyel hódította el a kupát! A gólkirály Ács Gergő (Unikornis) lett, a kamakirály Károlyi Zoltán (Máltai Bomba), a legeredményesebbek rajtuk kívül: Veláczki Vencel (Menci gyerekek), Puskás Gergő (Unikornis) és Orosz Dominik (Menci gyerekek) – részletes eredménytáblázat alább.

    Bajnokcsapat
    Bajnokcsapat

    A legkisebbeknél a 4 nevező csapatból csak 2 tudott részt venni a tornán, így ez esetben oda- és visszavágón dőlt el a kupa sorsa:

    altisis-kamabajnoksag-2016-osz2
    img_8547

    Összesített táblázat:

    altisis-kamabajnoksag-2016-osz2

    A legjobb kama- és gólszerzők:

    gool-kama-taablazat-2016-2-2

    A közép- és általános iskolai bajnokságon (III. Észak Kupa) összesen 170 diák vett részt 16 oktatási intézményből!

    A bajnokság támogatói: Miskolc Megyei Jogú Város Sport Mecénás alapja, Észak-Magyarország napilap, Generali a Biztonságért Alapítvány (kiemelt támogató).

    Köszönet partnereinknek, a Fazola Henrik Szakképző Iskolának, Szűcs Edinának és a Russmediának, és minden résztvevő iskolának és kísérő tanárnak: Mokrai Attila, Petendi György, Veláczkiné Prókátor Ágnes, Szabóné Kovács Ildikó, Bacsó Zsolt, Koncz Judit, Iván Zsolt, Varsányi Zsolt, Lengyel Zsuzsanna, Balajthi Zsolt, Csuka Sándorné, Solymosi Árpád, Gyurcsó Tamara, Fülöp Mónika, Losonczi András…

    A bajnokság főszervezői: Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Zöld Meteor Kama TTE.

  • Kamabajnokság – döntő, eredmények

    Kamabajnokság – döntő, eredmények

    Véget ért a 4. középiskolás kamabajnokság (III. Észak Kupa néven), melynek a Fazola Henrik iskola adott otthont. A torna több érdekességgel, sok izgalommal, rengeteg góllal és kamával szolgált. Bár a legjobb négy közé rutinos, korábban is eredményes csapatok kerültek be, sok új csapat is feltűnt, melyek összesen 10 (közülük 3 új) intézményből érkeztek, míg a korábbiak közül többen nem tudtak eljönni. A győztes a Szentpáli iskola 12.-es csapata (Szökik a málna néven) lett, az ezüstérmet a Fazola (KV néven) kapta, a bronzot a Kandó (Kandó Nokedli), a 4. helyet pedig a Jezsuita iskola csapata (Jobbcó Emlékcsapat) szerezte meg. (A Szentpálisok tavasszal a 2., tavaly ősszel a 4. helyezést érték el, a KV tavaly ősszel szintén 2. lett, a Nokedli tavasszal szintén 3., a Jezsuita csapata – igaz korábban más néven, ezúttal néhány elballagót nélkülözve – tavasszal is 4., míg tavaly ősszel bajnok lett!)

    img_8291

    A döntőbe újra a 9 legjobb csapat került be, ahol  3 csoportban folytatódtak a küzdelmek. Itt a csoportkörben a Szökik a málna és a Kandó Nokedli csaptok hibátlanok tudtak maradni, míg a c) csoport nagyon szorosan végződött.

    kozepiskolas-kamabajnoksag-donto-2016-osz-1
    * pluszpont döntetlen vagy vereség és jobb kamaarány esetén

    A csoportmeccsek (körmérkőzés) után a harmadikok búcsúztak, majd keresztbejátszás következett: a csoportgyőztesek játszottak a másik csoportok második helyezettjeivel (A1 – B2, B1 – C2, C1 – A2). Itt a két esetben is a csoportmásodik tudott nyerni, szorossá téve így a mezőnyt. A Szökik a málna másodjára is legyőzte a Kamagrát (selejtező: 4-2, k.: 0-2), és mindkét, addig nagyon jól játszó kandós csapat veszített.

    Ezt követően egy összesített táblázat készült (a hat csapat eredményeivel), melynek sorrendje alapján állt össze az elődöntők párosítása: 1. – 4. és 2. – 3.

    kozepiskolas-kamabajnoksag-donto-2016-osz-2

    Az elődöntők során a szentpális Málna legyőzte a Jezsuita csapatát (ahogy tavaly is), a Nokedli viszont veszített a KV-val szemben, pedig egy hete a selejtezőn fölényes győzelmet aratott (11-2, k.: 3-0).  Ez után következett a bronzmeccs, majd pedig a döntő: a Kandó – Jezsuita párharc a tavaszihoz hasonlóan alakult, míg a bajnok a hibátlan, 9 győzelmet szerző Szökik a Málna csapat lett! A KV 2. ezüstérmét szerezte, mindössze 50%-os teljesítménnyel, rutinosan (akkor nyertek, amikor szükség volt). A mindent eldöntő meccsen a Málna 2 perc alatt elhúzott 4-0-ra (k.: 3-0), majd a KV összeszedte magát (a félidőben 5-3, k.: 3-2 volt az állás), a lefújás előtt néhány perccel már 5-5 volt az állás! Végül a Málna két gyors góllal eldöntötte a bajnokságot, és megérdemelten lett bajnok.

    kozepiskolas-kamabajnoksag-donto-2016-osz-3

    A bajnokságon tehát egyetlen veretlen csapat volt, a bajnok, méghozzá 100%-os teljesítménnyel. A legtöbb gólt a 3. helyezett érte el, 9 mérkőzésen 73-at (!), a legtöbb kamát pedig a bajnok: 34-et. (9 vagy annál több gólt egy meccsen mindössze három csapat ért el, a Málna kétszer: 9-2, 9-2, a Nokedli négyszer: 11-2, 9-1, 12-1, 10-2 és a Jobbcó kétszer: 9-5, 10-3, míg a legtöbb kamát egy meccsen a Málna szerezte: 9-0.)

    A gólkirály Hegedűs Norbert (Nokedli) lett 25 góllal, a kamakirály Szabó Erik (Málna) 27 kamával (és egyben ők lettek a legeredményesebb játékosok is 41-41 ponttal). Legjobb játékosnak Ladamérszki Trisztánt (Málna) és Szabó Balázst (Jobbcó) választottuk!

    A legeredményesebb játékosok:

    gol-kama-tablazat-2016-2-1

    A bajnokság támogatói: Miskolc Megyei Jogú Város Sport Mecénás alapja, Észak-Magyarország napilap, Generali a Biztonságért Alapítvány (kiemelt támogató).

    Köszönet partnereinknek, a Fazola Henrik Szakképző Iskolának és a Diósgyőri Gimnáziumnak, Szűcs Edinának és a Russmediának, és minden résztvevő iskolának és kísérő tanárnak: Mokrai Attila, Petendi György, Veláczkiné Prókátor Ágnes, Szabóné Kovács Ildikó, Lövei Ferenc, Molnár Attila, Barczaházi Beáta, Deményi Norbert, Sikoparija Lujza, Kirják Éva, Papp Zsolt, Simonyi Antónia, Baumann Gábor, Tóth Jánosné, Sólyom Ágota, Bejcziné Nagy Éva, Berkes Éva, Holdi Edina, Jacsó Gábor…

    A bajnokság főszervezői: Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Zöld Meteor Kama TTE.

  • Kamabajnokság a Fazolában

    A középiskolás kamabajnokságon ezúttal 15 csapat kezdte meg a küzdelmeket (míg több korábbi rutinos csapat a szalagavatók és egyéb rendezvények miatt távolt maradt). Ennek megfelelően a jól bevált ötcsapatos csoportbeosztásban, tehát 3 csoportban körmérkőzésekkel dőlt el a továbbjutás kérdése. A legjobb harmadik automatikusan továbbjutott a jövő szerdai kilenccsapatos döntőbe.

    Az A) csoportban a rutinos és többszörös közönség-kedvenc Szökik a málna csapat magabiztosan, 4 győzelemmel lépett tovább, a szintén rutinos Kamagra két döntetlennel, két pluszpontnak köszönhetően másodikként, a Kandó Kolbász pedig harmadikként, szintén jó játékkal került döntőbe. Az Alibi és a Berze maradt le a továbbjutásról, ám mindkét csapat jól játékot mutatott, és kis szerencsével akár a továbbjutást is megszerezhették volna.

    kozepiskolas-kamabajnoksag-a-2016-osz
    * pluszpont döntetlen vagy vereség és jobb kamaarány esetén

    A B) jelű csoportban a Kandó Nokedli csapata lehengerlő játékkal, rengeteg gólt szerezve, és az egész mezőnyben a legtöbb kamát szerezve lett csoportelső, ám a szintén rutinos Lovagok csapat döntetlen tudott játszani velük. Mivel utóbbi két pluszpont is szerzett, akár meg is előzhette volna a nokeldit, ám az újoncként jól küzdő, és a végére nagyon jól belejövő Spártaiak pontot tudtak szerezni ellenük (kis híján többet is!), így maradt a 2. hely számukra. A 3. hely sorsa a rutinos KV és Rumini (ex Rózsaszín Párduc) csapatok közötti ki-ki meccsen dőlt el, ahol mindkettőnek volt sansza a győzelemre, ám végül a házigazda KV tudott nyerni (a Rumini pedig a 2. legtöbb kamát szerezve maradt le a továbbjutásról).

    kozepiskolas-kamabajnoksag-b-2016-osz
    kozepiskolas-kamabajnoksag-c-2016-osz

    A C) csoportot a Jobbcó Emlékcsapat nyerte meg, melynek több tagja egy korábbi bajnok (a Rúzsa Sándor Betyárjai) csapattal győztek tavaly ősszel, és a szintén Jezsuita Gimnáziumból érkező Balcó csapat is magabiztosan jutott tovább. A 3. helyért ez esetben is egy izgalmas ki-ki meccset játszott két szintén jó csapat, és végül döntetlennel, jobb kamaaránynal az újonc Magisternek sikerült a továbbjutás a Zúzók ellenében. Bár a szintén kezdő Dorka 4 vereséggel zárt az 5. helyen, több jó meccset játszva, a csoportban a 2. legtöbb kamát szerezve nem maradt szégyenben.

     

    A csapatok:

  • Kamázás a vasgyárban

    Október 7-én, a Debreczeni Márton Szakképző Iskola Családi Napján egy kisebb kamakupára került sor három csapat részvételével. A vasgyári Őrjöngő Hetes (akik korábban már indultak egy hasonlón), a Debreczeni Márton csapata és természetesen a Vének Tanácsa (a szervezők, két helyi diákkal kiegészülve).

    debreczenim-csaladi-nap-8

    Az első mérkőzésen a Debreczeni Márton csapata 2-1 (kama: 2-0) arányban győzte le a lelkesen és jól játszó Őrjöngő Hetes csapatát. Ezt követően a Vének nyertek 4-3 (kama: 4-2) arányban úgy, hogy a vesztes Őrjöngő Hetes már 2-0 arányban is vezetett. A harmadik meccsen a Debreczeni Márton a Véneket gyűrte le simán: 3-0 (kama: 1-0), így megnyerte a kupát!

  • Kamázás az Avas-tetőn

    Kamázás az Avas-tetőn

    Napsütéses időben zajlott az UTÁNAM SRÁCOK KAMAKUPA október 1-én az Avas-tetőn, az Utánam Srácok Fesztivál keretei között.

    9 csapat vett részt a rendezvényen, melyek 3 db. hármas csoportban játszottak körmérkőzéseket, majd a három csoportgyőztes és a legjobb második került az elődöntőbe, amelyek után már csak a bronzmeccs és a döntő maradt hátra.

    kamabajnoksag-usf-2016-csoportok

    Az a) csoportból a rutinos Túró Rudi simán továbbjutott, míg a szoros b) jelű csoportból a Bordó királyok és a Pink Lufik is továbbmentek (utóbbiak legjobb másodikként, két döntetlennel, mivel mindkétszer jobb kamaaránynal sikerült pluszpontot gyűjteniük). A c) csoportban szoros meccsen dőlt el az első hely sorsa a kér rutinos csapat között (Sajtos Tészta, CiRMi-Dialóg).

    kamabajnoksag-usf-2016-tovabb

    Az elődöntők során a Pink Lufik magabiztosan nyert a Túró Rudi ellen, a másik ágon pedig a Sajtos Tészta került a döntőbe. A harmadik helyért játszva nagy csatában, fordulatos mérkőzésen végül a Bordó Királyok csapata nyert (nem sokkal a vége előtt, 4-4-es állásnál, jobb kamaaránnyal még a Túró Rudi állt nyerésre). A döntő elképesztő eredményt hozott: az addig 100%-os Sajtos Tészta 8-0-ás vereséget szenvedett a csoportjából másodikként továbbjutó, és addig mindössze egy győzelmet gyűjtő Pink Lufiktól. Utóbbi sziporkázó játékkel lehengerelte a görcsösen játszó esélyesebbnek tűnő csapatot, amelynek semmi nem jött össze ezen a meccsen…

    További fotók: https://kamaprojekt.hu/galeria/utanam-sracok-kamakupa/

  • Kamázás a Csanyikban

    A 2016-os Lecsófesztivál végét elmosta az eső a Csanyikban, így az itt rendezett kama kupát is! A résztvevő négy csapat körmérközést játszott egymással, pontosabban játszott volna, ám az utolsó két meccs elmaradt – egészen mostanáig, amikor is a két bajnokesélyes meccsét, sikerült lejátszani, ezúttal a Fazola Szakképző Iskola udvarán.

    Végig szoros, és eléggé gólszegény mérkőzéseken a Vének és a Csángó Expressz hamar elvérzett, 2-2 meccs után – végül egymással találkoztak volna, de a győztes legjobb esetben is csak a 3. helyet szerezhette volna meg (ez a találkozó nem is lett pótolva). A 6 pontos Túró Rudi és az addig 5 pontot gyűjtő Cirmocskák csapata egy szoros csatában döntötte el a kupa sorsát: egy véleményes kama után végül előbbiek győztek, úgy, hogy addig, a meccs végéig egyszer sem vezettek, sőt ellenfelük két góllal is vezetett korábban!

    Eredmények és táblázat
    Eredmények és táblázat

    A furcsán végződő döntő után egy kis gálameccs következett: a Crimi csapat játszott a Vének-TúróRudi vegyes csapattal, az eredmény 6-3 (kama: 7-2) lett utóbbiak javára.

    Fotók: https://kamaprojekt.hu/galeria/lecsofesztivali-kupa-a-csanyikban/