Kategória: Kama

Kamázás az Avas-tetőn
Napsütéses időben zajlott az UTÁNAM SRÁCOK KAMAKUPA október 1-én az Avas-tetőn, az Utánam Srácok Fesztivál keretei között. 9 csapat vett részt a rendezvényen, melyek 3 db. hármas csoportban játszottak körmérkőzéseket, majd a három csoportgyőztes és a legjobb második került az elődöntőbe, amelyek után már csak a bronzmeccs és a döntő maradt hátra. Az a) csoportból a rutinos Túró Rudi simán továbbjutott, míg a szoros b) jelű csoportból a Bordó királyok és a Pink Lufik is továbbmentek…

Kamázás Tapolcán
Az I. Miskolci Örömünnep keretében került sor a következő kama kupára múlt szombaton, Tapolcán. Az öt nevező csapat körmérkőzést játszva döntötte el a helyezéseket. A Szirmocskák (Átjáró-Waldorf) csapat lett a győztes nagyszerű játékkal, a szintén veretlen CIRMI második lett, a Vének (Átjáró) csapata harmadikként, a Justita negyedikként, míg a Waldorf Szövetség nevű csapat ötödikként végzett. A sok döntetlennek köszönhetően két veretlen és két nyeretlen csapat is maradt a körmeccs végére, akadt néhány többgólos győzelem is, mégsem…

Szerda, Népkert: laza kama
Laza kamázásra invitáltuk az elmúlt hetekben a sportolni vágyókat, és maradjon ez a hívószó továbbra is. A kamázás, az kamázás, természetesen, lazának csak azért nevezzük ezúttal, mert nem „hivatalos” bajnokság meghirdetéséről van szó – az is lesz, hamarosan –, hanem csak mezei játszadozásról, alkalmilag, kedvtelésből. Akinek ugyanis van kedve hétköznap délután önfeledten labdát dobálni, azt várjuk most szerdán is, és mivel hamarabb esteledik, 6-tól, a Népkert hátsó részén (valamelyik éppen szabad pályára) – és ezentúl (ha…

Kamakupa a Lecsófesztiválon
Augusztus 3-ig várjuk a nevezéseket! A bajnokság előtt lehetőség lesz próbajátékra is a helyszínen…
Kamázás Lovasberényben
A Templeton program keretei között került sor a lovasberényi táborra, amelyen az ország minden részéről, sőt országhatárokon túlról is érkeztek 10-18 év közötti, kiemelten tehetséges tanulók. A kamázás egy választható program volt több párhuzamos másik program mellett, ám így sok, három csapatra való fiatal jelentkezett. Így hát egy rögtönzött kis kamakupára került sor, három alkalmi csapattal, egyszerű körmérkőzéssel! További képek és az eredmények alább: A csapat – B csapat: 3-1 (kama: 5-5) C csapat – A…
Kamázás Perecesen
A Könyforgató program keretében egy kamameccsre került sor a héten Perecesen. Méghozzá a klasszikus átjárós rangadóra került sor: a Túró Rudi (tanodások) játszott a Vének (tanárok, szervezők) csapata ellen, utóbbit ezúttal két kisebb lánnyal kellett kipótolni. És bár a Túró Rudi sem a legjobb összeállításában állt ki, meglepő eredmény született! (Eddig ugyanis naggyából felváltva győzött hol az egyik, hol a másik csapat – a Vének általában szoros meccseken, a Túró Rudi viszont gyakran nagyarányú meccsekkel tudott…
KAF-eredmények (Kertek Alatt Kupa Varbón)
Az újabb varbói kama kupa 5 csapattal zajlott, körmérkőzésekkel és döntővel. A legrutinosabb Túró Rudi csapat lett a bajnok, bár vereséggel kezdtek (a régi rivális Vének csapatával szemben maradtak alul). A bajnokságra jellemző, hogy nem csak a meccsek, hanem maga a bajnokság is igen szoros volt, köszönhetően a sok döntetlennek és a körbeverésnek, olyannyira, hogy az utolsó két mérkőzés kimenetétől függően bármelyik csapat lehetett volna 1. vagy 2. helyezett. Az eredmények: A vasárnapi napon ötpróba következett,…


