Kategória: Kama

Kamadöntő: egy kama döntött!
Az első többfordulós miskolci kamabajnokság döntőjét 9, a selejtezőkből továbbjutott csapat vívta, ezúttal is az egyetemen, a 4-es kollégium tornatermében. Három hármas csoportban kezdődtek meg a küzdelmek, és már a csoportkör is nagy izgalmakat, kiélezett küzdelmet és meglepetéseket hozott: az A) csoportban nyeretlenül esett ki a Fazola csapat, mely addig veretlen volt (az első selejtező nap bajnokaként); a Kós DSE jutott tovább szoros meccseket játszva, és a nagyon jól védekező és jó dobókból álló KV.A B)…

Középiskolás kamabajnokság – döntő
A selejtezők (vagy elődöntők) után végre a döntő következik a középiskolás kamabajnokságon! Az eddigi három selejtező körben összesen 19 csapat vett részt 10 miskolci középiskolából, illetve gimnáziumból: így a Diósgyőri Gimnázium, a Fazola, a Fényi Gyula, a Ferenczi, a Földes, a Hámor Waldorf, a Kós, a Szentpáli, a Szemere és a Zrinyi diákjai. A teljes mezőnyből összesen kilenc csapat jutott tovább a döntőbe, az első és a második kör 1., 2. és 3. helyezettjei (hat, illetve…
Kamázás az egyetemen
A középiskolás kamabajnokság harmadik selejtező körén öt csapat vett részt négy iskolából (Fényi, Kós, Szemere, Szentpáli). A csapatok számából adódóan körmérkőzéses rendszerben ment a játék a Miskolci Egyetem 4-es kollégiumának tornatermében. Kisebb meglepetésre a fiú-lány vegyes csapatok jól teljesítettek: a Szentpáli (Szentpáli, 11.o.) magabiztosan megnyerte az e) csoportot, és az Eszementek (Szemere, 11.o.) is jól játszott, végül egy győzelemmel, negyedikként zárva. Igen sok, gólban és kamában is gazdag, fordulatos és izgalmas meccset vívtak a résztvevők. a…
Kamázás újra a Kiliánban
A középiskolás bajnokság második selejtező körében nyolc csapat vett részt öt iskolából (Diósgyőri, Fazola, Ferenczi, Földes, Zrinyi), így két négyes csoportban kezdődtek a küzdelmek. Eredmények: A c) csoportban sima győzelmek születtek. Az egyetlen fiú-lány vegyes csapatnak, a Művészeknek (Fazola) nem termett babér, a KV (Fazola) az Egy Gólt SE (Földes) és Rózsaszín Párduc (Ferenczi) csapatai pedig körbe verték egymást, a továbbjutás gólarányon múlt: a nagyszerűen kezdő Rózsaszín Párduc egyetlen veresége elég volt a kieséshez. A másik…
Kamázás az Avas-tetőn
Az Utánam, srácok! Fesztivál kamabajnokságára az Avas-tetőn került sor október 3-án, kellemes napsütésben. Az első mérkőzést – bajnokságon kívül – az Építészek játszották az Észak csapatával, az eredmény: 8-4 (kama: 5-2) lett. A bajnokságot az Észak vereséggel kezdte, egy peches mérkőzésen maradtak alul a kamaújonc szendrőládi csapattal szemben (4-6, kama: 9-4), ám végül a hátralévő két meccsüket megnyerték, így első helyen végeztek a Túró Rudi előtt (utóbbi ugyan jobb gólaránnyal zárt, viszont az Észak eggyel több…

Kamabajnokság a Lecsófesztiválon
Várjuk cégek, szervezetek, osztályok, baráti társaságok és családok jelentkezését 7-8 fős vegyes csapatokkal! e-mailben: atjarok@gmail.com
Kamabajnokság Diósgyőrben – beszámoló
A tanév utolsó napján került sor az újabb küldetésre: egy Kamabajnokságra a Diósgyőri Gimnázium udvarán, mégpedig általános iskolás korú diákok számára. A házigazda két csapattal vett részt a bajnokságon, és érkezett egy csapat a Hámori Waldorfból és egy másik az Erenyői Általános Iskolából. Az eredmények: Táblázat: Az első tehát, 100%-os teljesítménnyel a Diósgyőri A. csapat lehet, fantasztikus játékkal és meggyőző gól- és kamaaránnyal. Várjuk őket ősszel a középiskolás bajnokságon! A 2-3. hely sorsa az utolsó csoportmérkőzésen…

Avasi séta és Macskaköves kiállítás a Borangoláson
A KAMA-igazolványokba matrica és ajándék jár, továbbá 2500-2500 kamapont az Avasi sétán való megjelenésért, illetve a Macskaköves kiállításon való kvíz kitöltéséért!
