A Kinedok programsorozat nyitófilmje a Kertek Alatt Fesztiválon (Varbó, 2015. 06. 27.)
BESENCE OPEN – rendező: Kovács Kristóf
Mi történik, ha egy Baranya-megyei zsákfalu EU támogatással teniszpályát épít de a lakosok közül senki nem tud teniszezni? És mi van akkor, ha mindemellett a helyiek több mint kilencven százaléka munkanélküli? Kovács Kristóf humoros hangvételű dokumentumfilmje fényt derít a válaszokra.
A részvételért 2500 kama jár a csapatoknak!
A vetítés után beavató beszélgetés a film rendezőjével, ahol tovább folytatódik a történet…
A tanév utolsó napján került sor az újabb küldetésre: egy Kamabajnokságra a Diósgyőri Gimnázium udvarán, mégpedig általános iskolás korú diákok számára. A házigazda két csapattal vett részt a bajnokságon, és érkezett egy csapat a Hámori Waldorfból és egy másik az Erenyői Általános Iskolából.
Az eredmények:
Táblázat:
Az első tehát, 100%-os teljesítménnyel a Diósgyőri A. csapat lehet, fantasztikus játékkal és meggyőző gól- és kamaaránnyal. Várjuk őket ősszel a középiskolás bajnokságon!
A 2-3. hely sorsa az utolsó csoportmérkőzésen dőlt el. Itt sokáig a Túró Rudi vezetett, a félidőben 4:1-re is vezettek (a kamarány ekkor 5:4 volt javukra). Végül hatalmas küzdelemben lett döntetlen, mind a gólok, mind a kama tekintetében, így tehát, egyel jobb gólkülönbséggel a Túró Rudi lett a 2. Dicséret illeti őket is, és a több lánnyal felálló Botok csapatot (7. osztályosok), akiknek a kevés góljuk ellenére 10 kamát sikerült elérniük.
A 86. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Átjáró sátor kivonul az Erzsébet térre, a Könyvtér elnevezésű rendezvényre! Hogy miért érdemes kijönni? Átjárós kiadványok kedvezménnyel, KAMA-kvíz, helytörténeti társasjátékok, mentális térképezés, no és a megjelenő csapatok 2000 kamát szerezhetnek, és matricát a KAMA-igazolványba.
A KAMA-igazolványokba matrica és ajándék jár, továbbá 2500-2500 kamapont az Avasi sétán való megjelenésért, illetve a Macskaköves kiállításon való kvíz kitöltéséért!
Az időutazók újabb küldetése ezúttal egy hatcsapatos kamabajnokságon való részvétel volt Felsőhámorban, a megcélzott dátum: 2015. IV. 17. A Hámori Waldorfból három csapat nevezett, a Fazolából és a Földesből egy-egy, részt vett továbbá egy izgalmas, a mezőnyből kicsit kilógó a csapat Mályiból: a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai két felnőttel kiegészülve. Két csoportban kezdődtek meg a körmérkőzések: az A csoportban a két waldorfos csapat csapott össze elsőnek, a 12 Merlin és a Jamπ. Előbbi nagy mezőnyfölényét mindössze egy gól, és jobb kamaarány jelezte sokáig, majd a legvégén, az utolsó percben jött a fordítás: két mezőnygólt is elért a Jamπ, bezsebelve így a 3 pontot, ám a vesztes csapatnak is jutott egy pont (mert a kamaarány 4 : 2 lett javukra). A másik csoportban a Kamámasszony Katonái sima győzelemmel kezdett az (6 : 0, kama: 6 : 6). Majd másodjára, egy küzdelmes mérkőzésen győzte le a harmadik waldorfos csapatot, az Anonymus 2.0-t: a 2-3 gólos vezetés (3 : 1, 4 : 2, 5 : 3, 6 : 3) végül egy újabb nagyarányú győzelemmel végződött (9 : 3, kama: 6 : 5). A csoport utolsó mérkőzésén az Anonymus kijavította a csorbát, 6 : 1 arányban (kama: 5 : 3) legyőzve az Ex-Eötvös csapatát. Visszatérve az A csoporthoz: az Egy Gólt SE legyűrte a Jamπ-t (5 : 2, kama: 4 : 0), majd a 12 Merlin következett: a csoport zárómeccsén a Merlin elhúzott 3 : 0-ra, ám az Egy Gólt SE feljött, és egyenlített. A vége 4 : 3 lett a 12 Merlin javára (kama: 6 : 4), amely így, a körbeverésnek és a nyitómeccsen elért egy pontnak köszönhetően megnyerte a csoportot.
Csoportmeccsek és a csoportok végeredménye:
Az 5. helyért játszott helyosztón sokáig – a mindössze gólaránnyal csoport-harmadikként végzett – Jamπ vezetett (1 : 0), majd több egyenlítés és fordítás után végül az addig 0 pontos Ex-Eötvös szerezte meg a győzelmet (4 : 2, 5 : 5). Az első elődöntő is meglepetést hozott: az addig egyedül 100%-os, lehengerlő gólkülönbséggel bíró Kamámasszony egy darabig ugyan vezetett (1 : 0, 2 : 1), ám végül az Egy Gólt SE jutott döntőbe (5 : 3, kama: 6 : 4). A másik ágon, a két waldorfos csapat csatájából a 12 Merlin került ki győztesen igen magabiztos játékkal (5 : 0, kama: 5 : 4). A bronzmérkőzésen egy elképesztően fordulatos és küzdelmes mérkőzésen győzött az Anoymus 2.0 a Kamámasszony ellenében (5 : 4, 4 : 6). A döntőben újra a 12 Merlin nyert, másodjára találkozva az Egy Gólt SE csapatával, ám ezúttal sikerült megtartaniuk a háromgólos előnyüket.
Helyosztó mérkőzések:
A meccseken elképesztő izgalmakat, fordulatos mérkőzéseket, szép gólokat, nagyszerű dobásokat, passzokat, védéseket és blokkolásokat láthattak a jelenlévők, a kama játék ezzel az alkalommal egy magasabb, nyilvánvalóan eddig sosem látott, senki által nem tapasztalt szintre lépett. A bajnokság igen szoros volt: nem lett egyetlen nyeretlen vagy veretlen csapat sem, bár a B csoportban a Kamámasszony Katonái nagy fölényt mutattak, a végén pedig a bajnok 12 Merlin hengerelt, gól sem kapva a két utolsó, legfontosabb meccsén.
Sorrend:
Dicséret jár tehát minden csapatnak a színvonalas meccsekért, külön köszönet a Kamámasszony csapatnak, amely a legtöbb gólt érte el, és a legtöbb elkapást mutatta be (a 22 : 21-es összesített kamaarány azt is mutatja, milyen jól használták ki a lehetőségeiket, és milyen jól védekeztek). A 12 Merlin és az Egy Gólt SE a nagyszerű alakzat és taktika miatt emelendő ki, az Ex-Eötvös pedig a helyosztó mérkőzésen való feltámadásért.
Néhány új történettel, emlékkel gyarapodott erre irányuló gyűjtésünk.
Egyrészt a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban jártunk, ahol két intézményi vezető mesélt gyerekkori és később tapasztalatairól, majd Mályiban, ahol a helyi Móra Ferenc Általános Iskolában sportszervezőként tevékenykedő Jakó László avatott be gyerekkori kalandjaiba.
Ami előbbit illeti: Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet révén érzékelhettük, hogy a nőket-lányok sem hagyta hidegen a kama-téma, Veres Pál által pedig eddig ismeretlen szál került a történetbe: nem csak Miskolcon és környékén, de még Ózdon ismerik-ismerték a játékot!
– Arra emlékszem, hogy a kamalabdákat bőr- meg rongydarabokból rakták össze. Ez egy tenyérben elférő spéci kislabda. A szabályokra egyáltalán nem emlékszem már. Azt tudom, hogy két térfél volt, az iskolai pálya két térfelén álltak a csapatok, onnan kellett hajítani… kihajítani talán. Szaladgálás is volt valami. Lehetett elkapni is. De én inkább csak a férjemtől tudom. A papírgyári általános iskolába jártam, a Sas utcaiba, ott is volt. De amire jobban emlékszem, azok a férjem emlékei, ő mesélte mindig, hogy kamalabda. És otthon, mikor a fiaim kicsik voltak, ő a kislabdát kamalabdának hívta. A vasgyári fiúiskolába járt, 40-45 évvel ezelőtt. (Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet)
– Úgy emlékszem rá, valamilyen kidobósszerű játék volt. Nekem is a kamalabda maradt meg az emlékezetemben. Ha elkapta, akkor… tehát arra ment, hogy két csapat, dobták egymásnak, de aki elkapta, visszadobhatta, aki nem kapta el, hanem eltalálták, az kiesett, valami ilyesmi, nem tudom a részleteket már. Ózdon volt a Béketelep, az ottani általános iskolába jártam. Annak az udvarán játszottunk. A hetvenes évek közepén. (Veres Pál)
És akkor tovább Mályiba. A pesti út mentén elterelő kisvárosba alighanem egy miskolci fiatalember révén került el a játék. Ő maga gyerekként az Avason ismerte és szerette meg, aztán Mályiba költözve és oda iskolába járó lányai által elterjesztette, népszerűvé tette a mai tizenévesek körében.
– Az avasi lakótelepen nőtten fel, nálunk a kama természetes játék volt. Sőt, majdnem olyan népszerű volt, mint a bújócska vagy a foci. Az Avas második üteme, ahol laktunk, Oszip István utcának hívták akkor. Nem tudom, megvan-e még az Ifjúsági Étterem, de ezt még sokan tudják, na ott volt mögötte. Vonatos játszótér, ha így esetleg ismerős valakinek. Ott volt lehetőség, hogy kapukra játsszunk – egész pontosan garázskapura. A környékbeli jóbarátok, egy szűk kör, hat-nyolc háztömbnyi távolságból. Rengeteg gyerekvolt. Hogy mások máshol, a lakótelep más részein szintén kamáztak-e, arra nem emlékszem. Nem figyeltem. Tudtam, ha lemegyek a házunk elé, füttyentek és találok valakit. Nem kellett messzebbre mennünk, hogy bármilyen játékot játszhassunk.
Szóval hogy máshol mások játszották-e. Nagyon valószínű. A baráti körünkben nagyon népszerű volt. Mai napig ha azt mondom, kama, mindenki tudja, miről beszélek. Kamára mindig megvolt a csapat. Volt, hogy jöttek vendégjátékosok, valakinek a rokona például, akkor azoknak is megmutattuk.
Egyszer erre fáztam rá… Sajnos, én el voltam tiltva a kamától! A társaim eltiltottak. Ezzel talán büszkélkedhetek is: a sportág történetében elsőként… Azt mondták, szaladnom szabad, elkapnom szabad, de dobnom tilos. Ugyanis történt az az ominózus eset… amire még máig emlékeznek jó páran, azt hiszem. Nagyjából tíz éves lehettem. Jött egy jóbarátomnak az unokatestvére, egy hölgy. Egy kislány, vagyis nagylány, nálunk három-négy évvel lehetett idősebb. Abban a korosztályban ez óriási szó, unokatestvér is, lány is, idősebb is, és beállt játszani, „nagy faluból”, Budapestről jött, tisztelettel néztünk rá. Invitáltuk, ismerkedj meg a mi játékunkkal., Ami neki nagyon tetszett. Olyannyira, hogy nagy bosszúságunkra rendkívül jól játszott. Gyors volt, jókat dobott, ügyesen kapott el.
Mindaddig, míg rám nem került a sor. Társaim, az ellenfél csapatából, a tőlük szokásos módon, szabadon hagyták a kaput, szépen nyílt szét a sorfal. A lány furcsállta a dolgot, hogy most mi történik. Mondták neki, vannak olyan dolgok, amibe nem szabad beleállni: többek között az én labdámba… Tudták, hogy mindig kapura dobok, és inkább legyen gól, mint hogy valaki megsérüljön. Mondta erre ő, hogy ha-ha-ha, na majd ő, egyedül beáll. Mondtam erre én szintén, hogy ha-ha-ha, lássuk a medvét. Na, eldobtam a labdát, kis méreg is volt bennem, hogy valaki kinevetett. Elindult a labda, kikötött a kislánynak a kezei között, ő felsikított, összeesett, s mire odaértem, kiderült, hogy kettérepedt a tenyere. Megkértek a srácok, hogy soha többet ne dobjak. Azóta is sajnálom szegényt.
Ilyesmire, persze, nem volt szabály. Csak az alapvető dolgok voltak meghatározva: kell két csapat, uniszex, tehát lányok-fiúk vegyesen, még a korosztállyal sem foglalkoztunk különösebben. Aki nem tudott kamázni, az egy-két játék után rájött, hogy neki ott semmi keresnivalója. Az elment inkább bújócskázni. Aki értettek hozzá, akik szerették, azok játszották.
Kapura dobtunk, az egyik kapu a garázsajtó volt, a másikat csak kijelöltük a füvön, megegyezés szerint kimértük. A magassága, azon mindig vita volt. Fölé ment, bement. Az iskolában, persze, kézilabdapályán játszottuk. De az a lakótelepen nem volt. Felváltva kellett dobni, mindenkinek sorban. Ez is vitákra adott okot: te már hármat dobtál – a legjobb dobó -, te meg még csak egyet! A kama szó azt jelentette, hogy ha a labda nem ért földet, valaki eltudta kapni, agy két kézzel vagy egy kézzel. Akkor jött a dugás, tehát el kellett dugni a labdát, és szaladtunk neki az ellenfélnek. Akit megérintettek, meg kellett állnia, és vagy onnan dobott kapura, ha nála volt a labda, vagy továbbpasszolt. Addig, míg a labda földet nem ért. De ha az ellenfél közben újra meg tudta szerezni, automatikusan le lehetett kontrázni a másik csapatot. Más sarkalatos szabályra nem emlékszem.
Mikor játszottuk? Hét-nyolc éves koromtól kezdve, mindaddig, míg ott laktam, 14 éves koromig, 1990-ig. Mályiba költözve itt is próbáltam meghonosítani. Itt amúgy nem ismerték. Tanulmányi kiránduláson megmutattam a gyerekeknek, rögtön megtetszett nekik, hogy hát ez egy remek játék, és immár öt-hat éve itt is játsszák, játsszuk.
