Blog

Azzal a céllal hirdettük meg az antropológus találkozót, hogy olyan emberek ülhessenek össze, akik értik a Kulturális Antropológiai szemléletet, és úgy érzik, hogy ez a tudás/ látásmód átszövi mindennapjaikat. Szerettük volna, ha résztvevők a beszélgetés során megosztják azokat az élettapasztalataikat, ahol tetten érhető a kulturális Antropológiai szemlélet alkalmazása.

A kialakult kerekasztal beszélgetés a terveknek megfelelően kötetlenül folyt sok a tudományágat, illetve annak ismertségét és elismertségét érintő problémakör merült fel.
A találkozó meghirdetése után derült ki, hogy mennyire is aktuális összegyűjteni a kulturális antropológiai szemléletet ismerő és lépten-nyomon alkalmazó embereket, ugyanis egy nemrégiben napvilágot látott kormányzati közlemény szerint, az oktatáspolitika nem tartja többé fontosnak, hogy kulturális antropológia alapképzés legyen Magyarországon.
Az asztal körül ülők megegyeztek abban, hogy az „övön aluli” döntés miatt nem fognak kétségbe esni és nem fognak háborogni, mert egyrészt az energiákat inkább cselekvésre lenne érdemes fordítani, másrészt, ha egy ilyen döntés megszülethet ma Magyarországon, akkor annak fontos üzenete van a szakma felé.

Meg kell értenünk, hogy miért került ilyen helyzetbe a kulturális antropológia képzés és maga a szakma Magyarországon, és hogy mit tehetünk azért, hogy ezen változtassunk.
Megfogalmazódott, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége nem rendelkezik megfelelően pontos információval a kulturális antropológia tudományterületével, tevékenységével, alkalmazhatóságával és társadalmi hasznával kapcsolatban.

Tömören megfogalmazott hibaként róttuk fel magunknak, hogy „nem megfelelő a tudományág PR-ja”. A beszélgetés során kiderült, hogy mi magunk sem vagyunk megfelelően körvonalazott válasszal felkészülve olyan kérdésekre, hogy: „Mit csinál egy kulturális antropológus?”, „Mi haszna van a kulturális antropológiának?” – A kérdés senkit sem hozott zavarba, mindenkinek vannak válaszai, de hamar rádöbbentünk, hogy egy „laikus számára” ezek a válaszok megfoghatatlanok, nem megfelelően körvonalazottak. Ezért lehetne szükség egy frappáns és tömör válaszra, amely egyértelmű, de magában hordozza azt a széles horizontot, amit a kulturális antropológia magába foglal. Itt hangzott el Balogh Attila szájából a következő (korábbi szakmájáról, Bajor Nagy Ernőt idézve): „újságíró az, akinek egy dologról több dolog jut eszébe” – a mondat inspirálóan hatott a „kupaktanács” tagjaira, valami hasonlóan frappáns módon lehetne-kellene meghatározni a most tárgyalt hivatás lényegét is.

Szóba került az is, hogy gyakran az egyszerűség kedvéért csupán az „antropológia” szóval jelöljük a tudományterületet és ez bizony sokszor félreértéshez vezet egy nem szakavatott közegben: jó volna következetesen „kulturális antropológiaként” jelölni a tudományágat és a szemléletet.
A kulturális antropológia szemléletét felhasználó tevékenységeink kapcsán folytatott diskurzusban kiemelt szerepet kapott az alkalmazott- vagy akció antropológia, melynek fontos társadalom alakító/javító szerepét mindannyian elismertük.

A beszélgetés végén egyetértettünk abban, hogy a találkozó jó kiindulási pont lehet egy akár szélesebb körben lefolytatott és következetesebben irányított tanácskozáshoz.
A beszélgetést folytatnunk kell.